Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

a szeladónhoz hasonló zöldes máza és alapanyaga mutat keleti hatást. E kanna mint alapforma szerepelhetett előképként annál a készletnél, amely ugyancsak jelzés nélküli, de stilárisan a regéci anyaghoz sorolható. Az ugyancsak nyolcoldalú hasábforma az előbbinél lazább, íveltebb vonalú. Különösen a kanna formája követi az edény vonalát, azonban kiöntő nélküli, amit a szélesen kihajló nyakrész pótol. A kannából az Iparművészeti Múzeum két azonos és teljesen hasonló díszítésű darabot is őriz. A hasonló tömegű kétfüles cukortartó is ehhez a készlethez tartozik. Mindhárom darab aranyozott és virágcsokorral díszített. Az 1831-től 1838-ig terjedő időszak joggal tartható a gyár fénykorának. Az ekkor készült edények, kisplasztikák esztétikus megjelenésükkel jól reprezentálják Bretzenheim herceg telkibányai gyárát. Edényeiket külföldi előképek alapján készítették gipszlevonat segítségével, tehát mérethűen. Széchenyi István 1832-es angliai útja után, 1833-ban Angliában vásárolt edénymintákhoz jutnak, 1834-ben pedig a szicíliai királyságból régi antik edényeket, gipszeket és porcelánkészítési formákat szereznek be a telkibányai porcelán formáinak gazdagítása és gyártásának művészi fejlesztése érdekében. Noha a kínai és cseh minták ismétlése első pillanatban feltűnik a telkibányai készítményeken, ezek mégis kiemelkednek eredetiségükkel, ízes helyi zamatukkal a korabeli porcelánok közül. Készítőik közül a rendelkezésre álló források bősége ellenére sem tudunk sokat. Egyetlen, magát szignáló festőről tudunk ezekből az évekből: bizonyos Paulus nevűről. Azonban sem a gönci katolikus, sem a telkibányai református anyakönyvekben nem sikerült nyomára bukkannunk. Valószínűleg rövid ideig állhatott a herceg telkibányai gyárának szolgálatában. Kilétéről Mihaliknak sikerült néhány összefüggést felderíteni. A telkibányai Hüttner Mátyás hihetőleg azoknak a Hüttnereknek a leszármazottja, akik a cseh porcelángyártás területéről kerültek át hozzánk. Johann Hüttner pl. a schlagenwaldi porcelángyár növendéke volt egy Carl Paulussal együtt. Talán nem különös véletlen — írja Mihalik Sándor —, hogy a két tanuló családi nevével egyező Hüttnert és Paulust a regéczi porcelángyárban is találunk. Ez késztet arra a gondolatra, — folytatja —, hogy helyes ezeket a nyomokat figyelni és követni. Hüttner és Paulus nem magyarországi származású mesterek . . ., hanem csehek, kiket a barátság hozott össze s juttatott végül a regéczi porcelángyárba. Különben is, az a gyakorlat tartotta magát, hogy az igazgató állítja össze, hívja meg különböző gyárakból azokat a mestereket, akikkel dolgozni akar és akik vállalják a meghívást. 7. VÁLSÁGOS IDŐK Az uradalom évenként készülő Status Personalisai furcsa, ellentmondásos képet festenek a porcelángyár belső életéről. Ezek alapján 1834-ben mind27