Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

Ezek az adatok egyértelműen azt jelzik, hogy a malmok jelentős migráció elindítói voltak. Nem zárható ki, hogy azok az állandó vízfolyással rendelkező falvak, ahol több malom is működött, s közülük egy a településen kívül, a meder, illetve a térszín adta lehetőségek mellett eleve számoltak a szomszédos falvak népének igényével is. Az állandóan működő, s bizonyára nagyobb teljesítményű malmok lehettek az őrlés állandó központjai, amelyeket időszakosan mentesítettek az év egy részében működő, kisebb teljesítményű őrlőüzemek. A hozzájuk kapcsolódó migráció a Bükk-vidék népének sajátos kulturális érintkezési formája lehetett, melynek hatását nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyes kulturális elemek terjedésének vizsgálata során sem. A recens gyűjtések már némiképp átalakult struktúrát tükröznek a malmokkal kapcsolatos migráció vonatkozásában. A Bükk-vidék népének ez irányú kiszolgálását a XIX. században fokozatosan a nagyobb teljesítményű modern őrlőüzemek vették át, a vízimalmok jelentősége lényegében megszűnt. A miskolci, kövesdi és egri nagy malmok munkája volt a legfontosabb, mellettük a kisgyőri, cserépfalusi, s különösen a kácsi malmok kaptak szerepet. A bükki telepes falvak népe Hámorban is őrletett. Kacs malma nagyobb távolságról is vonzott munkát, Kisgyőrben — a helybeliek mellett — borsodgesztiek, harsányiak, vattaiak, sályiak, tibolddaróciak, mocsolyásiak és Latorbeliek is őrlettek.

18 Tardonán is működött egy vízimalom, ahová még a mátraballaiak is elhordták a gabonájukat.

19 Általános gyakorlat volt az is, hogy a vándorárusok, szekeres kereskedők útközben, hazafelé tartva megőrlették a portékájukért kapott gabonát az útba eső malomban. A malmok egy része kendertörői is üzemeltetett, ahová a környékbeli asszonyok hordták el megszárított kenderüket. Híres volt pl. a közelmúltig fentmaradt dédesi, apátfalvi és szilvási kendertörő. Különösen az 1930-as évektől kezdve, számottevő migráció kapcsolódik a pálinkafőzőkhöz is. Bár falvainkban az 1910-es években még több helyütt voltak pálinkaházak., pálinkafőző házak paraszti tulajdonban (pl. Borsodgeszt), az elmúlt fél évszázadban egyre inkább állami szeszfőzdék koncentrálták a főzést. Mivel nincs minden faluban pálinkafőző, így a Bükkalja jelentős gyümölcsterméséből néhány településen főzték ki a pálinkának szánt mennyiséget. Több falu járt, s jár ma is egy helyre, s vannak „híres" főzdék, ahová 18. Erdélyi Zoltán gyűjtése 1963.: E. A. 7261. 2. 19. ENA. 1060/69. 119