Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

Kétségtelen, hogy az itt bemutatott kép egyelőre csupán olyan jelenségként kezelhető, amelynek eredetét, történetét, s más területeken való elterjedését nem ismerjük. Mozgatói, gyökerei azonban sokkal általánosabbak, mintsem csak a Bükk hegység területére lennének érvényesek. Nem hozható bizonyíthatóan kapcsolatba a jószág teleltetésének extenzív formáival, de olyan jelenség, amelyre az álattartás kutatóinak figyelniük kell, különösen a hegyvidéki és az alföldi jellegű tájak találkozásánál. Felhívják adataink a figyelmet arra, hogy az állattartás istállózó típusánál is figyelnünk kell migrációs jelenségek meglétére. A teleltetés formájánál is az állatokat terelik a takarmánybázishoz, ám ez esetben már a takarmánygazdálkodás — különböző szintű — produktumait etetik fel az állatokkal. Nem zárható ki azonban, hogy ez a migráció a korábbi extenzív állattartás, a téli legeltetés nyomait őrzi, megváltozott keretek között. Figyelnünk kell arra azonban, hogy ez a forma semmiképpen nem azonos az extenzív állattartás teleltetés fogalmával.

100 Arra csupán az említett noszvaji példa emlékeztet, ahol a falu télen is legeltetett gulyájához csapták a környező falvak szarvasmarháit. Végezetül utalnom kell arra, hogy a telelőbe fogadott jármos ökrök — az év egyik felére — megváltoztatták az egyes családok igaerő-állományát, illetve annak összetételét. Különösen a lótartó bükkaljai fuvaros falvakban (pl. Tibolddaróc) volt alkalmas az igás ökör a téli fuvarozásra és a tavaszi szántásra. d) Takarmánykereskedelem. Bár az állattartáshoz kapcsolódó migrációs jelenségek közül azok a jellemzőek, amelyek során az állatállományt hajtják a legelőkre, a jószágokkal keresik fel a takarmánybázist, nem volt elhanyagolható vidékünkön a takarmánykereskedelem sem. PALÁDI-KOVÁCS Attila monográfiája számba vette a széna forgalmának különböző formáit.

101 Vidékünkön elsősorban az volt a jellemző, hogy a hegyvidéki falvak lakói a délebbi, alföldi jellegű településeken szerezték be hiányzó takarmányukat, elsősorban szénát. Ezek régebbi hagyományaira utal FÉNYES Elek, aki Diósgyőr állattartásáról a következőket jegyezte fel: „Az állattenyésztés silány karban van, mert még a vonó jószág részére is idegen határokból kell élelemről gondoskodni."

102 Századunkban főleg Gelej, Bükkábrány, Vatta, Bükkaranyos, Nagymihály és Keresztes parasztgazdái bírtak jelentős takarmányfölösleggel, amelyet a fentebb lévő fal100. Szabadfalvi J., 1970a 108-120. 101. Paládi-Kovács A., 1979. 78. 102. Fényes E., 1851.1.262. 52