Dobrik István: Mokry Mészáros Dezső (Borsodi Kismonográfiák 18. Miskolc, 1985)

tos bemutatkozáson Mokry Mészáros harmincegy művével szerepel „Stúdiumok", „Óceánia", „Kietlen világ", „Élet idegen planétán", „Chaos" címek alatt. E bemutatkozás visszhangtalan marad, ami teljesen érthető volt a századforduló sajátos magyar helyzetében, amikor majdnem egyidejűleg hatott a naturalizmus, az impresszionizmus, szimbolizmus és a szecesszió, melyektől szó szerint megriadt a konzervatív Magyarország. így nem is tudták értékelni műveiben egy új festészet jelentkezését, mely irányultságról Apolli­naire így ír: „. . . az a tény különbözteti meg a régitől, hogy már nem az utánzás művészete, hanem a képzeleté, amely új teremtés felé igyekszik emel­kedni." 27 Ennek ellenére néhány képet elad, és ami fontosabb támogatókra, barátokra talál. Ekkor hozza össze a sors Gulácsy Lajossal is, akivel — mint írja „sokat évődtünk egymás bolondságain". Kapcsolatukról így vall egy helyütt: „Igen szerettem Lajost. Mikor képeimet először látta, azt mondta: — Ha te ilyeneket festesz, nemsokára a Lipótmezőre kerülsz. — Amikor mégis ő került oda, meglátogattam. A kertben találkoztunk. — Na cimbora, ki került először ide — mondom én. — Lajosnak voltak világos pillanatai, mint akkor is. — Hát én — felelte — de azért irigyelhetsz. Mert ma ez az egyetlen hely, ahol a magyar művésznek nincsenek megélhetési gondjai, van szállása, ellátása, gond­talanul festhet. . , 28 A Gulácsyval való találkozás fontos mozzanat Mokry életében. Gulácsynak éppen ezidőtájt mutatkozott meg legnyíltabban ellenzékisége és lázongása, s éppen ebben az időben mutatta meg, hogy kapcsolatot akar teremteni az élő művészeti és irodalmi élettel. Az „életet áthatni művészettel" kijelentése, amely célkitűzése egyben saját alkotói magatartását igazolta, Mokry Mészárosnak is fontos önigazolást jelentett. Megerősítette saját hitében, különcnek tűnő, művészi vállalásában. Művei, festői magatartása, melyet a tudományos fantasztikum, a dekoratív és mozgalmas vonalvezetés, a színek­nek és formáknak szürrealista ereje jellemez, ezidőtájt akaratlanul is a megúju­lásra törekvő erőkhöz kapcsolták. Ilid. Pók Lajos 1977.97. 28 „Néhány óra a 80 éves Mokry Mészáros Dezsőnével" - újságcikk 1961. HOM. Műv.-tört. Adattár. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom