Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)
pontból is fontos, hiszen a zömében kis szántóterülettel rendelkező hegyközi családoknak sokszor még a téli takarmány biztosítása is nehézségeket okozott. Ezért a nyári időszakban alig takarmányozták a jószágot, azt a legelők tartották el. A XIX-XX. századi hegyközi állattartásban két alapvető legeltetési rendszert különböztetünk meg. A fejősteheneket és borjakat naponta kijáró csordában legeltették. Az igavonó ökröket és a növendókmarhékat az 19^0-es évekig a fejőstehenek osordájétól külön - a falu körüli erdőkben, legelőkön vagy távolabbi helységekben bérelt legelőkön gulyában, illetve a tulajdonosok osaládtagjai egyénileg és csoportosan őrizve - legeltették. A XIX. század közepén a legtöbb hegyközi falunak volt kintháló gulyá ja, ós ezeket a falutól távol az un. füzéri Ló alsó erdők ben legeltették. A füzórradványi Károlyi uradalom 1828-as összeírása mint gyakorlatot közli, hogy a kevés legelővel rendelkező községek /Fh., Ny., P., Kh., Mátyáshéza/ lakosainak engedélyezik, hogy marháikat az erdei tisztásokon legeltessék. Filkeházán, Nyíriben és Kovácsvágáson még az idősebb adatközlők is emlékeznek a falutól távoli legeltetésre. Filkeházáról a községtől k-5 km-re levő, Kisbózsva melletti völgybe hajtották a tinókat és az ökröket a tavaszi munkák befejezése után. A nyiriek egészen Sátoraljaújhelyig lehajtották az ökröket és az erdei tisztásokon, réteken legeltették késő őszig. A több pár ökröt igázó módosabb gazdák egy pár vonómarhát rendszerint otthonhagytak, majd a legelőn levőkkel oserélték kéthetenként. A filkeháziak a nyári munkákra /behordás/ és az őszi szántásra hazahajtották az ökröket, csak a tinók maradtak kint az első hóig. A mikóháziak is emlékeznek a hegy be hajtott kintháló gulyára. Az állatokra a gulyás /Fh,, Kv./ vigyázott, vagy a gazdák őrizték felváltva /Ny./. Ha gulyást fogadtak, a gazdák akkor is hetenként felkeresték és sót vittek az állataiknak. A sót korpával, zabbal keverték össze, vászonból készült hátib an /Kv,/ vitték ki ós szakajtó ba vagy tekenő be öntötték. Éjszakára karámb a /Kv./, krám ba /Ny./, akol ba fa./ terelték az állatokat, a gulyás vagy az őrző gazdák pedig rudakból összeállított, z súpp al ós földdel fedett kunyhób a /Ny./, kalyibá ba /Fh./ húzódtak éjszakára. Az igavonó állatoknak a falutól távoli erdőkben történő legeltetése a Jobbágyfelszabadítást követő legelőelkülönitósek /k omme sztála s, komeszta / után, a XIX. század végén szűnt meg, amikor 22
