Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)
a községek a határukhoz közelebbi legelőket kaptak. A nagy kiterjedésű közbirtokossági erdőkkel rendelkező Kovácsvágásról azonban még az 1940-es években is hajtottak ki tavasszal nÖVendékmarhát, az un. tinó-binót "* a rideggulyá ba, amely a Kunyinhegy alatti Cinke dűlő ben, erdők közötti bozótos legelőn volt őszig. Még az első világháború utáni években is több hegyközi faluból /F., Pf., Fk., Fka., Fr., P., Fre., Sz., M., V./ hajtottak le fiatal ökörtinókat a Sátoraljaújhely és Sárospatak közötti nagy kiterjedésű legelőkre, a Long ra. "Itten /a Hegyközben/ hegyes, dombos, lejtős volt a legelő és itt nem fejlődtek úgy az állatok. Erdei fű termett inkább a legelőn, nem olyan édes füvek, mint odalent. Többet növekedett egy legeltetési idény alatt az állat odalent, mint itt, meg tavasztól őszig nem volt rá gond." /P., Szebeni András, 68 éves/. Egy-egy faluból inkább csak a jómódúak, a 15-20 holdnál több földdel rendelkezők adtak le tinókat nyári legeltetésre. Vilyvitányból és Felsőregmecről, ahol kevés és rossz minőségű legelő volt, még az 19^0-es években is rendszeresen 10-15 gazda hajtotta le növendékmarháit a bérelt legelőkre, /l.kép/ A longi legelő a sárospataki uradalomhoz tartozott, de Waldbott báró Sátoraljaújhely melletti Bibére nevű legelőjén vagy a kérolyfalvi, hercegkúti és végardói közbirtokossági legelőkön is fogadtak hegyközi marhát. Az uradalmakban és a fenti községekben sok volt a legelő, és legelőbér ellenében engedélyezték a legeltetést. A legelőbér felét előre fizették, a másik felét a legeltetési idény végén. A tinókat május elején hajtották le a tulajdonosok nyaralásra , ós késő őszig lent maradtak. Aki ökröt is lehajtott és alkalmanként szüksége volt a vonómarhéra, vasárnap ment érte. A hegyközi tinókat együtt legeltették az uradalom gulyájával, ezért vegyesgulyának is nevezték, amit az uradalom által fizetett két heverőgulyás őrzött. A gazdák a gulyásnak már nem fizettek, csak egy kis pálinkát vittek ajándékba, amikorsózni mentek. Rendszerint kéthetenként, vasárnap vittek egy kanélnyl sót ós fél liter darát az ökröknek. Napközben az állatokat a Bodrogban vagy patakokban itatták, de kutak is voltak a legelőn. Éjszakára náddal fedett, un. fedeles karám ba terelték a jószágot, a gulyások pedig a karám mellett álló rudakból ópitett, náddal vagy szalmával fedett kunyhó ban aludtak prioos er. Az első világháború utáni évekig a falu határéban legel23
