Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)

1626 1689 állat darab egy családra darab egy családra jut jut 16 57 1,05 8 0,26 ökör 75 1,39 8 0,26 tehén 130 2,^0 13 0,43 sertés 276 5,10 50 1,66 juh 207 3,82 0 0,00 méhosalád 5^ 1,00 17 0,56 Az elvándorolt népesség helyére már a XVII, század végén kisebb számú szlovák és kárpátukrán lakosság érkezett, de a nagyobb arányú bevándorlás csak 1730 után kezdődött. Szlovákok és kárpátukránok érkeztek Füzérre, Fllkeházára, Bózsvára, Pálházára, Rudabányácskára és Mikóházára. A Károlyi család szervezett telepítése révén kerültek szlovák erdőmunkások és üveggyártók a mai Hollóházára, Kishutába, Nagyhutába és Vágáshutába a XVIII. század utolsó harmadában. A hegyközi falvak közül Nyirit, Pusztafalut, Pálházát, Füzérradványt, Füzérkomlóst, Füzérkajatát, Kovácsvágást kevésbé érintette a betelepítés, igy 13 azok magyar jellegén nem változtatott. A Hegyköz gazdasági élete is csak a XVIII. század végére stabilizálódott. A korábbi századokkal ellentétben ekkortól kezdve a földmüvelés előretörése jellemző. A szarvasmarhatartás mellett megmaradt az elsősorban makkoltató sertéstenyésztés, de a korábban alapvető jelentőségű juhászat és méhészet teljesen megszűnt. A növekvő népesség szükségleteinek kielégítésére és a gabonakonjunktúra hatáséra a XIX. század végéig a legelők és rétek egy részét is feltörték, szántóföldi müvelés alá vették. Korponay János a XIX. század közepére vonatkoztatva megállapítja, hogy a legelők feltörésével "ősökként a marhatartás, majd mivel trágyázni nem tudtak, ezek a földek kimerültek úgy, hogy a megélhetéshez elég alapot nem nyújtottak... Be kell vallani végre, hogy a Hegyköz lakossága, feldarabolt szántóföldjei talajának Silány volta és sok feltételhez kötött termő sajátossága miatt kényszerülve van, hogy látszólag kárhozatosan - a földművelésen kivül, más foglalkozást, mint például fuvarozást, s faeszközök készítését tekintse jövedelme biztosabb forrásául. "

l2+ 8