Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)
A tehenet elles után 2-3 héttel engedik ki ismét a legelőre. Az igázott tehenet osak hat hét múlva fogják be ismét. A borjának a legtöbb helyen már az elles után nevet adnak a gyerekek, vagy osak néhány nap múlva, amikor már megismerik bizonyos tulajdonságait /fürgeség, pajkosság stb./. Addig csak booi, booikám a neve. Az elléskor azoknak adnak rögtön nevet, amelyeknek a szine vagy valamilyen külső jele ezt indokolja, vagy ha a osalád egy korábbi kedves állat nevét akarja továbbra is fenntartani. Egyre többen adnak r.öi és férfi keresztneveket a borjúnak. "* Női nevet az üszök kapnak: Rózsi, Manci , Iboly , Bözsi , Viol , Zsuzska , Zsuzsi , Kati , Fáni , Lili , Juci, S ári , Gyöngyi , Rézi , Zsófi , Liza . A bikaborjaknak a leggyakrabban az alábbi férfineveket adják: Sándor , Sanyi , Kálmán. , G yuri , Matyi , Samu . Tulajdonság alapján nyert és különleges nevek: Kedves , Cifra, Árva , Szekfü, Piros , Tarka , Betyár , Fickó, Böjti, Bojtár , Gebecs , Cinda, Fátyol , Citrom , Kontesz , Mandul , Csömö r, Linka , Boglár , Csengő , Virág , Bimbó , Huszár , Nyalka , Mályva , Szuny ő , Tündér, Gyöngyös , Hajnal , Himes. Az anyja nevét soha nem adják a borjúnak, és ha állatot vásárolnak, az új helyen is ugyanúgy nevezik. A kisbcrjút az egész osalád, különösen a gyerekek szerették, jobban gondját viselték, mint a felnőtt állatoknak. A neve mellett a születése után boci nak hivják, s egy fél évig bornyú /üszőbornyú és bikabornyú /, azután tinó . Kezdetben, ha a kdsborjút magukhoz akarják hivni, akkor egy darab kenyeret megsóznak, a szájához teszik, ezzel csalogatják, miközben azt mondják: booi 1; na-na-na ; na-booi-na-na-na ; na-bocikám-na-nana ; bocikám-ná-ná-ná . Ha el akarják zavarni, ráütnek egy veszszővel és durvább hangon rászólnak: boci-nee; nee ; ne-booi-nee 1 A felesleges vagy tenyészoélokra alkalmatlan bikaborjúkat fél- vagy egyéves korban kiherélték , kJ vágták , de régebben még osecsnél is heréltek. A második világháború óta az állatorvos herél , de korábban ősszel és tavasszal, vándor herélők járták a hegyközi falvakat. Köztük leghíresebb a vitányi Matioa volt. A borjúkat álló helyzetben, hátulról herélték az istállóban vagy a szabadban. Ilyenkor az állat alá mindig tiszta szalmát tettek. "Kivette a toki t, hátrabúzta, fölfordította és késsel vagy borotvával fölvágta." A heréket kézzel kinyomta, a húrjá t egy botocská ra csavarta és addig húzta, amig el 78
