Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)
A természetföldrajzi és gazdasági feltételeken kivül a lakosság társadalmi szerkezete, vagyoni megoszlása is döntően befolyásolta a gazdálkodás jellegét és az egész foglalkozási struktúra alakulását. Az 1910-es és az 19^1-es statisztika 17 jól szemlélteti a sajátos birtokviszonyokat. ' 1910-ben a lakosság nagy többsége a 10 k.h-on aluli kisbirtokos parasztsághoz és a mezőgazdasági munkás, napszámos réteghez tartozott. A 10 kh-on aluliak száma megközelítően háromszor annyi, mint a 10 holdon felülieké. A 10 holdon felüli földbirtokok területe azonban zömmel 10-20 kat, hold között volt, egy-egy faluban csak néhány 20-30 holdon felüli földterülettel rendelkező birtok veit. 19^1-ben a 11.800 főnyi hegyközi lakosságból 8.511 foglalkozik mezőgazdasági munkával, s ebből 5535 embernek a saját földjén történő gazdálkodás nyújt megélhetést. A birtokkategóriák megoszlása: 1 k.h-on 1-5 k.h. 5-10 k.h. 10-20 k.h. 20-100 k.h. 100 k.h-n aluli felüli 461 2.281 1.635 897 258 3 A teljesen földnélküli mezőgazdasági munkásokat a jobbágyfelszabadítás után is zsellér eknek, napszámos oknak vagy szegényember eknek nevezték. Általában ebbe a kategóriába sorolják az egy-két kat. hold földterület tulajdonosait is. Gazdá nak az 5-6 holdon felüli parasztokat nevezték, de Pusztafaluban már a 3 kat. holdon felülieket is igy hivják. A 15-20 holdon felülieket már jógazdán ak, nagygazdá nak vagy nemes nek /Kv./ tartották. A második világháború után a földosztás nem hozott alapvető változást a hegyközi falvak életében. A Károlyi-uradalom területének döntő része erdőség volt, amit az állami erdőgazdaság vett ét. Az igénylőknek szétosztott szántóföld mennyisége olyan kevés volt, hogy az lényegesen nem enyhítette az elaprózott parasztgazdaságok gondjait. így a mezőgazdaság a felszabadulás után sem nyújtott elegendő megélhetési lehetőséget a hegyközieknek. Munkaalkalmat az Állami Erdőgazdaság a pélházi fafeldolgozó ipartelep, a füzórradványi kaolinbánya, illetve a hollóházi porcelángyár biztosított, de sokan kényszerültek a lakóhelyüktől távol, Sátoraljaújhely, Miskolc üzemeiben munkát vállalni. A fuvarozás jelentősége csökkent a második világháború előttihez képest, de az 1950-es években a füzórradványi kaolinbányából a környező falvak lófogatos gazdái rendszeresen kaolint fuvaroztak a pálházi vasútállomásra. 10
