Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)
kamarahasznára is jogot szerzett, tehát hatalma a Bódvaszilasi-medencére is kiterjedt. 34 Hunyadi János 1451-ben újabb hadjáratot vezetett Giskra ellen, de az legyőzte Losonc mellett a magyar sereget, és így nekibátorodva egyik alvezére, Talafusz János már bátran pusztította a Szádvár körüli falvakat és birtokokat, majd másik vezére Komorovszky Péter rövidesen el is foglalta Szádvárt, és ezzel az egész uradalom, benne Szilas is, a cseh husziták kezére került, akik csak az 1454 karácsonyán kötött egyezség nyomán adták vissza azt a Be békéknek. De Talafusz János még 1456-ban is pusztította Szádvár falvait és birtokait, ami ellen Bebek Imre özvegye és fia tiltakoztak. 3 5 Hunyadi Jánosnak a nándorfehérvári diadal után bekövetkezett halálával az ellenpárt kerekedett felül, Hunyadi Lászlót kivégezték, és a Szilágyi Mihály vezette Hunyadi-párti seregek elleni hadjárat főkapitányává Giskrát nevezték ki. De V. László halálával és Hunyadi Mátyásnak 1458-ban történt királlyá választásával Giskra hatalma fokozatosan leáldozott, míg végre 1462-ben végleg meghódolt Mátyás királynak. 36 Ezzel a Bódvaszilasi-medence megszabadult a két évtizedes veszélyeztetettségtől és a gyakori zaklatástól, rablástól, dúlástól, foglalástól. Természetesen Szádvár urai, a Bebekek, illetve várnagyaik sem voltak éppen kíméletesek a közeli bányavárosok polgáraival szemben, amiért Mátyás király 1459-ben közbe is lép, 1462-ben pedig Bebek Imre vajda özvegye és fia Pál hagyják meg túlbuzgó szádvári várnagyaiknak, hogy rokonuk, Bebek György jobbágyaitól ne szedjenek adót. 3 7 Feltehetőleg egyrészt a Bebekek vagy szádvári várnagyaiknak telhetetlensége, szomszédaik birtokaira átnyúló hatalmaskodása, másrészt a Zsenge-leszármazottak egymás közötti, családon belüli határvillongásai is oda vezettek, hogy végül 1464-ben Mátyás király foglalta oklevélbe a neki bemutatott régebbi okmányokat, az 1283. évi királyi adománylevél, valamint a későbbi osztályok és egyezségek határ-megállapításait, és ezek alapján rögzítette a Kőszegiek és Nenkeiek birtokai közti, valamint Bebek Imre özvegye és fia falvainak, Szilasnak, Ardónak, Szentandrásnak és Kovácsinak a Zsengeutódok falvaival érintkező határait. 38 3 *TK 1.267-269. 3s DétshyM. 1969. 144, 169. 36 TKl. 272-273, 279. 31 DétshyM. 1969. 144, 169. 3, DL 75.902. 90