Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)

Szádvár és tartozékai a Szapolyai család kezén Bebek Imre fia Pál 1469-ben magtalanul halván el, várai és javai — köz­tük (Bódva)Szilas is — egy 1465-ben kötött örökösödési szerződés értelmében nővérének, Bebek Orsolyának férjére, Szapolyai Imrére szálltak volna, de ennek a szerződésnek érvényét nem ismerte el Mátyás király. 39 El is rendelte a vagyon lefoglalását, és felhívta Kassa városát, hogy ebben segédkezzen. De a vár úrnőjének, Bebek Imre lányának, Orsolyának férje, Szapolyai Imre tilta­kozott ez ellen a szepesi káptalan előtt. 40 A király úgy látszik engedett kedvelt híve kérelmének és hozzájárult, hogy Bebek Imre vagyona leánya, Orsolya, illetve annak férje kezére kerüljön. így Szapolyai Imre 1470-ben a várnagyainak kiadott utasításában már a sajátjának mondhatja Szádvárt és ezzel Szilas, valamint a várhoz tartozó többi falu is a Szapolyai család kezé­re került. Szapolyai Imre jelentéktelen köznemesként, mint Hunyadi János szám­adó deákja kezdte, és pályafutása Mátyás uralkodása alatt ívelt gyorsan magasra. 1459-ben Mátyás apjának kedvelt emberét az ország sókamaráinak ispán­jává, majd kincstartóvá nevezi ki, és még abban az évben neki adományozza a tokaji uradalmat. 1464-1465-ben Bosznia kormányzója. Közben a Szepes­ségben szerez hatalmas birtokokat és így Szepes megye grófja, örökös ispánja lett. Már nagy birtokok uraként kaphatta meg Bebek Imre vajda leányának, Orsolyának kezét. 1467-ben ugyan maga is belekeveredik a Mátyás ellen szer­veződött erdélyi lázadásba, de miután azt Mátyás két hét alatt elfojtja, sietve behódol, kegyelmet kér és nyer a királytól, aki újra bizalmába fogadja. 41 De azért az uralkodó kiadta Bebek Pál halála után a Bebek-vagyon királyi bir­tokbavételéről szóló utasítását és hagyta egy darabig tiltakozni és kérvényezni Szapolyai Imrét, míg végül átengedte neki Bebek Imre, illetve Pál vagyonát. Szapolyai Imre utóbb teljesen elnyerte Mátyás bizalmát, úgyannyira, hogy a király az ország nádorává, a maga helyettesévé nevezte ki. Ezt a magas országos főméltóságot 1487-ben bekövetkezett haláláig töltötte be a szepesi gróf, 42 többek között Szádvára és ezzel Szilas ura. A Szapolyai-vagyon testvérére, Szapolyai István tárnokmesterre szállt, aki a szádvári uradalom mellett csupán a környéken még Szendrő, Torna és 39 Heckenast G. 1980. 17. (112) *°DétshyM. 1969.144, 169. 41 TK 1.276-288. 42 Él. Lex. II. 707; TK 1.311. 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom