Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)

31-én a polgári demokratikus forradalom elsöpörte a monarchiát. November 1-én Sajószentpéteren a munkások már nagy tüntető felvonulást rendeztek, eltávolították az épületekről a „királyi" feliratú táblákat, és a köztársaságot követelték. Disznóshorvát, a mai Izsófalva környékén több száz bányász vonult végig a falvakon és a proletariátus mellett tüntettek. A megyei közigazgatás vezetői igyekeztek kifogni a szelet a forradalom vitorláiból, és saját szájízük szerint hozták létre a nemzeti tanácsokat. Így Sajószentpéteren és Edelényben is az addigi szolgabíró lett a nemzeti tanács elnöke. A következő hónapok kavargó politikai harcokat hoztak. A reakció igyekezett minden vesztett pozíciót visszaszerezni, de a munkásság körében a balratolódás feltartóztathatatlan volt. A szociáldemokraták opportunista megyei vezetői ezt kihasználták pozíciószerzésre, de a kommunistákkal való együttműködéstől húzódoztak. Az 1919. március 16-i sajószentpéteri gyűlés azonban a kommunista eszmék előretörését jelzi, a járásból összesereglett mintegy négyezer résztvevő a proletárhatalom mellett tüntetett, az énekkar pedig — először a megyében — elénekelte az Internacionálét. A Tanácsköztársaság március 21-i győzelme után létrejött ugyan Borsod megyében is a munkáspártok egysége, és megalakult a megye 3 tagú direktóriuma, de kommunisták nélkül. Csak napok múltával, heves viták után egészítették ki a direktóriumot egy kommunistával, Pelyhe Jánossal. A Tanácsköztársaság által meghirdetett tanácsválasztásokat megelőzően, április 6-án sikeres népgyűlés volt Edelényben. A választás nagy politikai esemény volt Sajószentpéteren, ahol korábban mindössze néhány tucat jómódúnak volt szavazati joga, most 2222 szavazó vett részt 50 tanácstag megválasztásában. Szendrőládon is a falu lakosságának közel fele vett részt a szavazáson. Az antant intervenciós hadseregeinek nyomása egyre nagyobb súllyal nehezedett vidékünkre. Április 27-én a csehszlovák burzsoá hadsereg átlépte a demarkációs vonalat, és megindult a Magyar Tanácsköztársaság megdöntésére. Ettől a belső reakció is fölbátorodott, az opportunisták pedig készen álltak a forradalom minden eddigi eredményének feladására. Csak a kommunisták és a mögöttük felsorakozó proletárok tartottak ki. Sajó szentpéteren a vörösőrség és a hozzájuk csatlakozó munkások felkészültek a védelemre. De ez nem volt elegendő a szemben álló reguláris hadsereg feltartóztatására, amely vidékünkön át előretörve április 30-án elérte Sajószentpétert. A megyei és miskolci direktóriumban többségben lévő szociáldemokraták, a város régi vezetőinek bevonásával Miskolc feladása mellett döntöttek, és ennek feltételeiről május 1-én este Sajószentpéteren tárgyaltak a csehszlovák haderők parancsnokságával, amely másnap már Miskolcra is bevonult. A tőkések nyomban üzletkötésekhez fogtak, a megszállók pedig tömegesen hurcolták el, jórészt a cseh125