Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

A citera az 1930-as években nem volt ritkaság (75. kép). Gazdálkodó családokban, módosabb és szegényebb emberek között egyaránt akadtak jó citerások, nemcsak a pásztorok értettek hozzá. Ez a hangszer rendesen puha fából készült és több deszkadarabból állították össze szögeléssel, enyvezéssel. Üzletben vett húrokat raktak rá, négy húrt a dallamjátszáshoz, öt-hat húrt a kísérethez. A húrokat libatoll szárával pengették. Az 1940—50-es években már a gombos harmonika volt a „muzsika", és teljesen átvette a citera korábbi szerepét. Citerások főként a fonóban, társasmunkák alkalmával, családi összejöveteleken játszottak. Mivel a fonók közben megszűntek, a harmonikások oda már nem jártak, viszont sok helyen őket hívták a lagziba is cigánybanda helyett. Az 1920-as évektől néhány faluban nagyobb baptista gyülekezetek alakultak ki. Ezek nőtagjai mandolinzenekart alakítottak (pl. Lénárddarócon), és harmóniumon a férfiak közül is többen megtanultak játszani. Gyár- és bányatelepeken már a múlt század végén fúvószenekarokat szerveztek, amelyek állami ünnepeken, gyászszertartásokon stb. gyakran szerepeltek. A felföldi magyar népterületen, ahol a népnyelvkutatók a „palóc nyelvjárástípust" tartják számon, BARTÓK Béla a magyar népzene II. dialektusát különítette el. Ez a terület nyugaton Hontig (esetenként Nyitráig), keleten pedig a Hernádig terjed. Teljes egység ekkora területen természetesen a népzenében sem mutatható ki, mert a nyugati palócság inkább a dunai néptömbbel, a keletiek pedig a tiszai magyar tömbbel tartottak szorosabb kapcsolatot. Felső-Borsod, Abaúj református népe különösen sok olyan dalt ismer, amelynek csak a Tisza menti síkságon találni a rokonságát, viszont a barkó-palóc területen nem terjedt el. A palóc-barkó zenei sajátságok részben az archaizmusokat jobban őrző peremvidék jellegből következnek. Ugyanis a magyar népterület szélein, Nyugat-Magyarországon éppúgy, mint a Felföldön és Erdély keleti szélein, a régi stílusnak több darabja, eleme maradt meg, mint a központi népterületen, ahonnan az új stílus elterjedt. A régi stílus főként a pásztordalokban maradt fenn. Ilyen a páva-dallamtípusoknak a palóc vidékhez kötődő változata, amit a Barkóságban is kedvelnek: Ködözik a Mátra, Eső akar lenni, eső akar lenni, Korog a manga nyáj, Haza akar menni, haza akar menni. Ne korogj manga nyáj, nem megyünk még haza, Nem megyünk még haza, Messzi van Szentgyörgy-nap, akkor megyünk haza, Akkor megyünk haza. (Domaháza) 165