Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

A másik régi dallam az 1880-as évektől a Vidróczky-nóta szövegeihez kapcsolódott, de fennmaradtak egyéb, régi szövegváltozatok is. Ezek közül a Hangony-völgyi pásztorok között különösen népszerű az itt következő dal: Egy két hetyi vagy tán három, Van-e hát hús a tömlőbe? Hogy a számadómat várom, A bográcsba sülve-fó've? Amoda gyün, amint látom Hej, nincsen hús a tömlőbe, Fekete csirás szamáron. Se a bográcsba megfőve. Jónapot éldes bojtárom, Eregy, fogd meg azt a bobost, Gondolod-e, van-e károm? Vagy azt a suta kolompost, Nincsen károd, de nem is lesz, Hadd legyek hús a tömlőbe, Míg a nyájad kezemen lesz. A bográcsba sülve-főve. Hát a bobost hova tetted? Jó emberrel megétetted. Kutyád itta meg a vérit. Kóbi vitte el a borit. (Domaháza) A Barkóságban a régies szövegű és dallamú népdalok a legutóbbi időkig kedveltek voltak, s a pentatónia olyan erősen tartotta magát, hogy még az újabb dalokat is mintegy „visszaénekelték" a régiesebb stílusba. A palóc és barkó vidéken az új stílusú népdalok előadásában más tájakhoz képest feltűnő a díszítéses előadásmód, a melizmák gyakoribb előfordulása, a giusto, azaz a feszes ritmusú dalok lassúbb, méltóságteljes éneklése. LAJOS Árpád kutatásaiból ismeretes, hogy a Barkóság népzenéjének milyen jelentős rétegét jellemzi a so-la kádencia és a la-pentatónia. Ettől az archaikus dallamsajátságtól a dél-borsodiak, köztük a matyók is idegenkednek, s Borsodban egészen elszigetelt jelenségnek látszik. Például a Szépen legel a kisasszony gulyája kezdetű dalt egyedül a barkó falvakban éneklik so-la kádenciával. E dallamok tengelyében álló harmadik sor az idegen számára szinte az unalomig hangzik, mert olyen sokféle szövegre éneklik. 1 L a kupolás szerkezetű, ereszkedő dallamsor a régi stílusból öröklődött át az új stílusú dalokba is: Nem bánom, hogy parasztnak születtem, De még azt se, hogy számadó lettem, Birodalmam egész báró járás, Magam vagyok egy számadó juhász. (Domaháza) LAJOS Árpád barkó specifikumként említ egy tizenegy szótagos, négysoros, ereszkedő szerkezetű, /ű-pentaton hangsorú pásztordaltípust is. (A pásztordalok többsége tíz vagy tizenkét szótagos.) A pásztor- és betyárdalok archaikus parlando-rubato üteműek és szövegükben is helyi kötődésűek: Vajdavári pusztán, sok ligetek vannak, Amit oda visznek, mindent eltitkolnak, Nékem is van benne harminchárom tinó, Bal szarvára írva, mind prédára való. (Domaháza) 166