Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

43. kép. Vakolatdíszes házhomlokzat. Komoróczy M. nyomán. Sajópüspöki, Gömör m. A faépítkezést a 19. század második felében fokról fokra felváltotta a verett sárfal, a vályogfal, kőbányák közelében pedig a kőfal is megjelent. Szegényebb családok sárral két oldalról „bevert" régelyes, pacsit falazattal építettek kisházat, istállót, esetleg lakást is. A sarat nyirokföldből gyúrták, taposták, pelyvát, töreket kevertek bele. Alapot a határban gyűjtött ugari kőből, hapuka (apóka) kőből csináltak, s arra a verett falat keresztlécekkel összefogott deszkák közé rakott öreg sárból emelték. Egyikük folyton igazgatta, fabankóval sulykolta, tömte a falat. Aki vályogból akart építkezni, cigányokkal veretett válykot, csupán töreket, pelyvát szállított hozzá. Fokozatosan változott a házak alaprajza, beosztása is. Századunkban a még létező kürtös kemencék mellett mindenütt használtak már rakott parhétot, amit vagy a szobában, vagy zpitarból fokozatosan kialakított konyhában rakattak. Eredetileg a hideg pitarban néhány lóca volt csupán, egy káposztáshordó, dézsák, terménytároló edények, fazekak. A szabadkémény megjelenésével azonban a kemencét a pitarból kezdték fűteni. Az 1920-as évektől egyre több kenyérsütő kemencét építettek a házon kívül. További feltűnő változás az 1870—80-as évektől kezdve az oszlopos ámbitus megjelenése a ház udvar felőli oldalán. A Sajó-völgy közelében előbb épültek téglapilléres, sőt bolthajtásos folyosók, mint a Barkóság belső, elzárt 91