Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

Otthon a pad (padlás) földjén elterítve tárolták, amíg megivedett (megpuhult), kzívett körtét kenyérsütés után a meleg kemencébe hányták és megaszalták. Télen aszalt vadkörtét főztek reggelenként. Nagy cserépfazékban tartotta a gazdasszony a főtt vackort, rájárt az egész család. Ették kenyérrel is. Édes, pirosas színű levét víz helyett itták. A szeletelt aszalt körtét és almát a vidék népe susinkánsk nevezi. A vadkörtefák növelték a tagosított földek, erdők értékét, s ha osztozkodásnál nem tudtak rajta megegyezni, inkább kivágták, minthogy a másik fél kapja. Az 1920-as évektől fogva a határbeli vackorfákat kezdték beojtogatni, de azért az 1950-es évekig becses maradt a vadkörte is. Vadókából (vadalma) csak 1—2 vékát gyűjtöttek őszönte a domaháziak nyálítón&k. A nyálképződés serkentése végett eszegették az asszonyok fonás közben. Ezt is a padláson tárolták, pelyvába rakták, hogy ne fagyjon meg. Tartották a dikóban (ágyban) is. Az ágydeszkára zsúpot fektettek, egy sor vackort elterítettek a zsúpon, rárakták a szalmazsákot, arra pedig a derekaljzi. Amikor nem lehetett ecethez jutni (háborúk idején), vadalma levével possajtottik (savanyították) az ételeket is. Sotulni (préselni) nem szokták. Előbb két-három cikkbe felszeletelték, és egy nagy cserépfazekat félig megtöltöttek vele. Vizet öntöttek rá, vászonruhával letakarták, fedőt raktak rá, amit le is kötöztek az edény füleihez. Két hét múlva már használhatták, mert megerjedt, s ha elfogyott, újat possajtottak. Sok kellett belőle, mert ez a lé inkább volt savanyú bor, mint ecet. Nyár elején felkeresték az erdei vadcseresznyefákat, más cseresznye nem is volt. Gyűjtötték a szamócát, majd a málnát, a szedret; mind csemege volt. ősszel a csipkét, a somot és a vadszilvdt (kökény) gyűjtögették. Utóbbit nyálitónak használták, bort erjesztettek belőle. A somból pálinkát főztek, a csipkéből - sütőtök hozzáadásával - főleé lekvárt főztek. Lekvárt főztek a borbolyacserfe savanykás ízű, píros fürtű bogyóiból is (Uppony környéke). Hársfavirágot és csipkét használtak teának. Domaházán gyűjtögették a borókamagot is. Egy csípőjüknek támasztott, kerek kosárba ütögették az asszonyok burókaverő botval „Jó pénzt lehetett érte kapni." A csertölgy makkján nemcsak a gyisznőnyájat és a gulyát hizlalták, de amikor jó termés volt, szekérszám hordták haza az állattartó gazdák is. Asszonyokat, gyerekeket fogadtak fel, akik kezükkel kosárba kaparták és zsákokba gyűjtötték a makkot. Otthon sírvermekben vermelte el a gazda, és tavasszal, amikor a makk már csírásodott, kibontotta. Jó takarmány volt, igen szerette a szarvasmarha. Gyűjtöttek bikkmakkot, sőt ínséges időkben emberi tápláléknak használták. A mogyorót eladták a piacon vagy tésztákat ízesítettek vele. 3* 35