Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

gazdag folklórt őriz, de a döntően katolikus nyugati felvidéken más a helyzet. Választóvonalnak e két történeti hagyomány között a Sajó völgye látszik. A népszokások tekintetében szintén csak nagyobb tömböket lehet elkülöníteni. Ezek nagyjából a felekezetek területi tagozódását követik. Ilyet jelöl ki a kiszehordás, a lakodalmi hajnaltűz, a Szent Iván napi tűzgyújtás, a farsangi rabvágás, a búcsújárás, a leányok hídjátéka a régió nyugati és középső részein. Nem mutat teljes nagytáji egységet a népi hiedelmek, így a mitikus lények földrajza sem, de nagyobb tömbök esetenként kirajzolódnak (pl. a markoláb a palóc területen, a nora a Sajótól keletre). BARTÓK nyomán az északi magyar népterülethez kötik a magyar népzene II. dialektusát. Lehetséges, hogy a zenéhez kapcsolódó dal- és balladaszövegekben is találnak majd nagy táji jellegzetességeket. Tánckutatásunk önálló felföldi táncdialektust nem különböztet meg. MARTIN György három nagyobb tömböt különített el az északi magyar népterületsávon. Ezek közül a nyugati-palóc a Dunántúlhoz kapcsolódik, a keleti-palóc és az abaúj-zempléni tömb pedig az Alföldhöz, a tiszai táncdialektushoz csatlakozik. Hasonló tagozódás a népi műveltség más részlegeiben is mutatkozik, sőt a szlovák néphagyományban és népnyelvben is megkülönböztethető egy nyugati, egy középső és egy keleti dialektus. Nemcsak az északi magyar népterület, de az egész Felföld egyik meghatározó jelentőségű geográfiai sajátsága a terület nyitottsága dél felől. Erre épül állandó közlekedése, szoros gazdasági és művelődési kapcsolata az alföldekkel, a centrális magyar népterülettel. Ehhez a folyóvölgyekben zajló, északdéli irányú forgalomhoz viszonyítva ebben a térségben a nyugat-keleti irányú forgalom és kapcsolattartás mindenkor másodrendű szerepet játszott. Még a török hódoltság századaiban is megmaradt a felföldi nép Alföldre utaltsága. Nyugaton a Kisalföldre, középen és keleten a Tisza síkságára járt aratni, kenyerét megszerezni a 16—17. században is, a török kiűzését követően pedig népes rajokban költözött le véglegesen. A 18. századtól fogva dél felől egyre több újítás hatolt be a Felföldre (pl. szabadkéményes konyha, boglyakemence, kaszás aratás, új stílusú népdalok, balladák és táncok stb.). Sok műveltségi elem elterjedési térképén rajzolódnak ki kelet-nyugati irányú határvonalak. Példa erre a kender és lenkultúra közötti átmenet vagy a kenderszárító milék elterjedtsége. A domborzat, az éghajlat, a növényzet zonális rendjéhez igazodva a Felföld anyagi műveltségében is kialakult egyfajta zonális tagolódás. Ezek a kulturális zónák itt-ott teljesen elkeskenyednek, sőt meg is szakadnak (pl. borkultúra foltjai a Felföld déli peremén). Vannak viszonylag állandó, konstans határvonalak, különösen a természeti adottságokra épülő gazdasági formák esetében (pl. makkoltató pásztorkodás, havasi 12 177