Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

terjedésének hátterében is szláv, német hatásra lehet gyanakodni. A nagytáji kulturális egység mégis főként a történeti sors, a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés évezredes közösségére vezethető vissza. Az egész régiót jellemezte a 19. század derekáig a viszonylag szigorú, de töretlen feudális fejlődés, a középkori hagyományok, archaizmusok továbbélésének kedvező marginális (peremvidéki) helyzet és konzervatív szellemiség. Sok tény figyelmeztet arra, hogy a felföldi regionális kultúrát — mint az egész népi műveltséget — állandó változásában, megújulásában kell felfognunk. Ismeretes, hogy a felföldi nép táplálkozásának egyik jellegzetessége a sokféle savanyú, tejjel vagy tejföllel habart leves. Egyes ételek az utóbbi száz év folyamán már kiszorultak a konyhájáról (pl. rozskenyér, kiszí), de ugyanakkor újabb, részint burgonyából készült ételek váltak a felföldi konyha jellegzetességeivé (pl. trapacska, tócsni, haluska). Hasonló megállapításokat lehet tenni a népviselet vagy a pásztorművészet egyes elemeiről is. Természetesen a „felföldi"-nek minősített jelenségek elterjedési területe nem azonos. Az egész történeti nagytájon, minden etnikumnál megtalálható jelenségeken kívül (mint az említett kemence- és háztípus vagy a batyuzás), olyan jelenségek is megkapják ezt a jelzőt, amelyek nem minden etnikumnál ismeretesek, s csupán a régió egyes részein jellegzetesek. A pásztorok ivócsanakjairól már BÁTKY megállapította, hogy az egész Felföld pásztorművészetének jellegzetes tárgyai. A szlovák és a palóc csanakok között jobbadán csak a fülre faragott állatfigurákban van eltérés. Más a helyzet a pásztorbotok terén, mert a palócok a hosszú, ólomberakásos botokat, juhászkampókat, kondásbaltákat használnak, a szlovákok pedig a rövid, hajlított, csörgős botokat részesítik előnyben. Náluk a merinó juh és a juhászkampó nem honosodott meg. A szügyhám és a nyakhám (kumet) elterjedtségének határvonala többnyire követi a szlovák—magyar nyelvhatárt. Mindamellett nem jogosulatlan a felföldi ácsolt bútorokról, a felföldi fafaragásról, a felföldi viseletről és annak elemeiről (felföldi szűr, főkötők, férfi posztóruhák, rókaprémes mente stb.), mint a felföldi regionális kultúra kifejeződéseiről szólni. Regionális tagozódás a történeti néphagyományban is mutatkozik. Nem véletlen, hogy a Felföldön a tatárjárás, a Muhi-csata után a hegyek között menekülő IV. Béla király, a cseh rablólovagokat kiűző, a magyar nemes urakat megleckéztető Mátyás király a népmondák hőse. Ugyanezt látjuk a szlovák anyagban is. Sok közösséget mutatnak a huszitákhoz, a török háborúkhoz fűződő népmondák is. A későbbi korokhoz, személyekhez fűződő hagyományokban viszont nem mutatkozik meg az egész Felföld egysége. Rákócziról, Kossuthról a keleti Felföld magyar, szlovák és kárpátukrán népe 176