Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

A falu vezetője a községi bíró — egykori kisnemesi falvakban a hadnagy volt, — helyettesét törvénybirónak nevezték. Ezek munkáját az esküdtek, barkó elnevezéssel a hitesek segítették. Dédesen nyolc esküdtet szoktak választani az 1920—30-as években, négy reformátust és négy katolikust. Ha a bíró katolikus volt, akkor törvénybírónak reformátust választottak, és megfordítva. Másutt — a felekezeti homogenitásnak köszönhetően — ilyen kérdés nem merült fel. Községháza a kis falvakban nem volt, a hitesek a bíró házánál gyülekeztek össze, odajárt hetente egyszer a körjegyző is. Kis faluban esküdtnek is csak két-négy főt választottak. Hirdetményeiket a kisbíró dobolással hozta nyilvánosságra. A közigazgatási és egyházigazgatási testületekbe, tisztségekbe a falu tekintélyesebb, módosabb gazdáit választották. Fizetést a bíró nem kapott, csak szerény tiszteletdíjat. Az 1920-as évek elején a község adóját még a bíró vitte be a járási székhelyre, s később is havonta egyszer be kellett mennie a járásra, őrizte a közigazgatási jegyzőkönyveket, adópapírokat, hivatalos iratokat a lakásán tartott falu /ű'ctójában. Sok községben volt községi major. Várkonyon a földközösség maradványából, a közföldből mérték ki a pap, a kántor, a harangozó, a jegyző, a tanító földjét. Abból kapott illetményföldet az összes kommenciós pásztor. Ami a kommenciós földeken felül maradt, azt a falu kiadta bérletre a gazdáknak, s a befolyt pénzekkel gazdálkodott (pl. pásztorházakat, tűzoltószertárt épített). Várkonyon összesen 5 lakóház tartozott a községi majorhoz: egy gulyás-, egy csordás-, két kondásház és a kommenciós kovács háza. Ezek közelében volt a falu közös tulajdonában álló Bikarét és a bikaistálló. Ezt a rétet közösen kaszálták, takarták fel a gazdák, s együtt mentek „forspontba" is, mikor kidoboltatta a falu a széna behordását. Ott tartották az állatvásárokat is. A községi majoron kívül lokális gazdasági szervezetek is működtek, amelyek az erdőbirtokosság és a közös nyájpásztorlás dolgait intézték. A pásztorokat a gazdaság, hivatalos nevén Legeltetési Bizottság fogadta, s az intézte a legelő tisztítását, szedte a gazdáktól a legelőbért, fizette a biztosítást stb. A gazdaságnak is volt elnöke, pénztárnoka és két-három hitese. A gazdaság pásztoraival az elnök tartotta a kapcsolatot. A társadalmi átrétegződés folyamatait jól jelzik a népszámlálások adatai. Azt bizonyítják, hogy a Barkóság falvainak nagyobb felében az őstermelők (mezőgazdasági dolgozók) aránya már 1900-ban is alig érte el az 50%-ot, ugyanakkor az iparban és bányászatban dolgozók részaránya gyorsan növekedett. Az ózdi kohászat 1900-ban mintegy 2000 munkást foglalkoztatott, s ennek a munkástömegnek az 57%-a a környező falvakból járt be. Téves SZABÓ Zoltánnak a Cifra nyomorúság c. könyvében megfogalmazott 125