Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

67. kép. Idős asszony vasárnap délelőtt. 68. kép. Munkaruhára felvett Domaháza, Borsod m. rókaprémes mente. Szentsimon, Paládi-Kovács A. felv. 1960. Gömör m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. Kisnemesi falvakban hordtak a nők sujtásos vagy pitykés mellényt (pruszli). Vecseklőn a kis mellényt cucajndk nevezték. Több helyütt hordtak fehér színű, selyemmel és piros, zöld szattyánnal, bőrrátéttel díszített ujjas ködmönt is. Báránybőrből varrták a szűcsök a borsodi, gömöri kisvároskákban. Talán legféltettebb ruhadarabjuk volt a rókatorkos mente (68. kép). Ez már a 18. században is a kisnemesi viselet jellegzetes darabja volt. A Felföldön sok helyen hordták, de talán a Hangony völgyében élt legtovább. (A dél-gömöri reformátusok mándli néven ismerték.) Az egykori jobbágyfalvakban nem volt se mente, se zeke, csak gyapjú nagykendő és nagykázsmir, amit a nyakukba, hátukra vetve, elöl keresztbe véve kötöttek meg hátul a derekukon. Télen is csak nagykendőt terítettek magukra, kabát szabású ruhadarabok hiányában. A leányok és az asszonyok nyáron legszívesebben mezítláb jártak nemcsak otthon és a „falu közt", hanem a mezőre is. Aratás idején a barkó nők a századfordulón még bocskort húztak. Vasárnap, ünnepnap ráncos szárú csizmát viseltek. Kisnemesi falvakban kedvelték a hegyes sarkú kordovány csizmát. Sok faluban hordtak kb. 1920-ig trimflist (vásáron vett harisnyát) és piros bársonypapucsot is. Többnyire fehér trimflist hordtak, de például Isten122