Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

ként (pl. Domaházán) 8—10, sőt 12 alsószoknya járta. Ezek fehér sifon, illetve kanavász vászonból vagy kartonból készültek, viselőjétől függően öt-hat szélből varrva. Ráncolt, alsó szélükön fodros (helyenként slingelt és csipkével díszített) ruhadarabok voltak, korcba fűzött madzaggal megkötve. Az alsószoknyák általánosságban fél lábszárig értek, s a századfordulón a felsőszoknya már rövidebb volt, éppen csak eltakarta a térdet (63. kép). A felsőszoknya a múlt század második felében fokozatosan rövidebbé vált. Több faluban tudnak arról, hogy elődeik még bokáig érő szoknyában jártak. Századunk elején Domaházán már fél lábszárig ért a szoknya, az 1930—40-es években a csizmaszárig. Módosabb családok asszonyai, leányai selyemviganóban (szoknyában) jártak, a szegényebbek delinből, kartonból varrták szoknyáikat. KOMORÓCZY szerint a dél-gömöri barkóknál a századfordulón szabály volt, hogy a fiatal menyecske házasságának első esztendejében minden ünnepi alkalommal, de különösen a templomban, selyembe öltözve jelenjék meg. Lányok és fiatal menyecskék egyaránt szívesen hordták a nagy virágos mintájú, élénk színű felsőszoknyát és blúzt. Utóbbit Ózdon farkaslafbindk nevezték. Derékban szűk, hosszú ujjakkal varrott, kikötős blúz volt ez, lehetőleg ugyanabból az anyagból, amiből a felsőszoknya készült. Az 1930—40-es években ezt váltotta az egybeszabott felsőruha, a slafrok. A tarka, selyem felsőszoknya és az ingvállra vett blúz a barkó vidéken 1900—1920. között terjedt el, s elzártabb falvakban az 1940-es évek végéig maradt divatban. Az ünnepi ruházatnak fontos tartozéka volt a kötény. Domaházán fehér háziszőttesből, vászonból készült (64. kép). Még az 1950-es években is viselték az azsúrozással, slingolással, továbbá a sok színt alkalmazó, szálán varrott vagy szabad rajzú hímzéssel díszített kötényeket. Ózdon a módosabbak liszterből, a szegényebbek klottból készült kötényt hordtak az 1920—30-as években, amit hajtásokkal és csipkével díszítettek. (A hímzett női kötényeket a Rima és a Bán völgyének református falvaiban katrincának nevezik.) A Medvesalján az ünneplő női kötényeket már századunk elején is gyári kelméből varrták (63. kép). A női viseletben is voltak számon tartott különbségek az egyes falvak között. Hangonyon és környékén az asszonyok piros posztóval szegte^ a szoknyáikat. Váraszón szintén a piros szegest kedvelték. „A ceregyi szalagosok" viszont a zöld szoknyát is kék posztóval szegték be. „A barnai csipkések" viseletében az volt feltűnő a szomszédok szemében, hogy fekete csipkével szegték be a kötényüket, amit fekete klottból vagy kékfestőből varrtak. Apró, csak a helyiek által ismeretes eltérések voltak a hajviseletben, a főkötő formájában, a fejkendő megkötésének módjában is. 121