Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

hajóztak át a tengeren, mintha csak egy távoli városba mennének hosszabb időre dolgozni.

2 Ezeknek az utasításoknak nem titkolt célja az volt, hogy földre-, házravalót gyűjtsenek össze. Többeknek — igaz, csak nélkülözés és keserves munka árán — sikerült annyi pénzzel visszatérni, melyből egy kisebb gazdaságot teremthettek. Az Egyesült Államoka, majd a Kanadába járás végül is szinte társadalmi kényszerré vált, melyben a 10—15 holdas parasztok is részt vettek. Ezek a törekvések mind a parasztbirtok növelését, s ezzel a paraszti életforma fenntartását célozták. Ismertté vált ugyanakkor egy másik alternatíva, az ipari munka alternatívája, jóllehet ennek potenciális lehetőségei sokáig korlátozottak voltak. Hazai földön az első nagyobb, már nem mezőgazdasági munkalehetőségek a Sajó és Bódva közti bányavidékek megnyitásával teremtődtek meg. Az itteni munkaalkalmak főleg a századfordulótól kezdve érintik a parasztok mind nagyobb tömegeit.'

5 E kedvező lehetőségek azonban nem mindenütt jelentkeznek egyformán, hisz' a munkahelyeket még csak gyalog lehetett megközelíteni, s ezért a bányától 10 kilométernél távolabb lakó parasztok számára szinte elérhetetlen volt a munkahely. Azok a parasztok pedig, akik a bányászkodás mellett parasztok akartak maradni, távolabbi helyekről nem vállalhatták a bejárást. Az 50-es évekig, éppen emiatt, csak a bányák közvetlen környékén találni kétlaki népességet. Foglalkozásukra épp az a jellemző, hogy a mezőgazdaság ,,holt" időszakában bányászok (igaz, csak csillések, azaz segédmunkásnak számítanak), s a tavasz végi, ősz eleji időben, a mezőgazdasági munkacsúcsok idején parasztok. A bányász parasztok gazdaságai stabilabbak, s nem tagadható, hogy gazdaságuk állandó, és biztos jövedelmét az ipari munka jobban biztosítja, mint a mezőgazdaság. Ennek a típusú falunak modelljét leginkább Szuhogy példázza. A kétlakiság tovább bomlasztja a tradicionális falut. A Szuhogy típusú falvakból lesznek a 20. században a növő, terjeszkedő falvak. Innen nemcsak az elvándorlás szűnik meg, hanem más, ipartól távoleső, túlnépesedett falvak lakói is ide költöznek, vagy egyenesen bányatelepen kapnak lakást, s válnak immár egyértelműen bányászokká. Lényegében ez a korszak igen eltérő fejlődést hoz a bányavidékek és a Bódvától keletre eső falvak életében. Míg az - Mattyasovszky 1905. 304; Puskás rávilágít a kivándorlás okaira és méreteire. „A 15—19 évesek korcsoportjának számbeli gyarapodása az 1890— 1900 közötti évtizedben rekord méreteket, 26,4%-ot ért el." (37. old.) Kivándorlási térképen a pontok leginkább sűrűsödő részébe beletartozik Abaúj-Torna és Borsod északi része is. Puskás 1974. 61. 3 Lehoczky 1965. 138