Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

előbbi területen a községek fejlődésével együtt nő a kétlakiak száma. s ezzel nő az életszínvonal is, addig az utóbbi területen állandósulnak a parasztfalvak, a népesség a századfordulótól kezdve alig növekszik, s számosan vannak az; elvándorlók. Az ilyen falvakban csak a konszolidáció után, különösen pedig a 60-as évektől teremtődik meg ez a lehetőség — az ipari munkáé tudniillik — ami Szuhogyon és környékén már félévszázados jelenségnek tartható. Dolgozatomban főleg ezen utóbbi típusú falu parasztgazdaságát próbáltam meg bemutatni. Hátramaradt még annak a kérdésnek rövid megválaszolása, hogyan helyezhető el az ilyen típusú gazdaság a magyarországi mezőgazdaság rendszerében. Életképes, és egyáltalán versenyképes volt-e ez a gazdaság? Mennyire kapcsolódott a nemzeti piacba, milyen mértékben hatott a termelésre a kereslet-kínálat törvénye, s megannyi kérdés merül fel. A magyarországi kapitalizmus egy jelentős szakaszában az Osztrák—Magyar Monarchia idején 1879-től az ország mezőgazdasági termelését, pontosabban értékesítését védővámok óvták. Ebben a nagy területi munkamegosztásban Magyarország elsősorban gabonatermelésével, és állatnevelésével, majd mezőgazdasági iparával vett részt/' Ezek a védővámok óvták a magyar búzát az amerikai és orosz jóval olcsóbb búzákkal szemben. A monarchia iparosodottabb részét főleg a kapitalizálódó nagybirtok látta el mezőgazdasági termékkel. A velük versenyben levő középbirtokok hamarosan tönkrementek, hisz nem tudták rentábilissá tenni a termelést. így a nagybirtok mellett a parasztok maradtak — persze nem versenyképes — termelők. A nagybirtok és a parasztgazdaság összevetése főleg annak kimutatását követeli meg, hogy e két birtoktípus életében egészen máshogy jelentkezik a kapitalizmus. A nagybirtok minden lépése ugyanis a tőke által meghatározott, és szabályozott. Sokkal jobban érintik az áringadozások, s a munkaerőnek értéke van, miként mindennek, ami részt vesz a termelésben. Ezzel szemben a parasztgazdaságban, ott ahol nem alkalmaznak külső munkaerőt, lényegében csak egy dolognak, nevezetesen a legfontosabbnak, az emberi munkának, illetve munkaerőnek nincs értéke. Elég arra gondolni, hogy a paraszt mennyit zsákmányolja ki önmagát, mennyi mindent tagad meg önmagától. Abba a gazdaságba, amelybe végül is pénz alig, jobbára csak munkaerő invesztálódik, melynek alig van értéke, nem is lehet magas veszteség. 4 Berend—Ránki 1976. 139