Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

24. kép. Szőlőkapálás, Abod bői, és Kertész naplójából 1873-ból. A munkákat a márciusi nyitással kezdik, majd ennek végeztével április elején a metszésbe kezdenek. Április végén hordják ki a trágyát a szőlőbe és ekkor homlítanak, majd karóznak. Az első kapálásra május végén kerül sor. Július elején kötözik a hajtásokat. Az októberi szüret előtt egyszer még megkapálják a szőlőt. A szüret előtti időszakban hordókat, kádakat javítanak. Lényegében a 19. század végéig gúzzsal kötött, vagy faabronesos edényeket használtak. A szedők favödörbe szedték a szőlőt, s puttonyban hordták a kádakba. Egészen sokáig, a daráló megjelenéséig, lábbal taposták a szőlőt. A kitaposott levet mustnak nevezték és a megmaradt szőlőt törkölynek. Ezt sajtolták aztán ki. Ahol a hegyben volt pince (lukpince), ott a szőlőben folytak ezek a munkák és ott is tárolták a bort. Ahol nem volt semmilyen építmény, ott a faluba kellett vinni a leszüretelt szőlőt, A szüret után már csak a fedés munkája maradt hátra. Ezt a munkamenetet a 16—17. századival összehasonlítva, elsősoron arra kell utalni, hogy a kapálások száma háromról kettőre csökkent. Nyilván az uradalmak megkívánták a gyakori kapálást, amit a parasztok saját szőlőikben nem követtek. 7 y-i