Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)
Az udvar mögötti veteményeskert adott helyet a zöldségféléknek, sárgarépa, petrezselyem, hagyma, retek, kapor, a korszak végétől kevés paradicsom, paprika terem itt a már említett tök, répa, uborka, bab, káposzta, kukorica, krumpli társaságában. Az utóbbi másfél évszázadban keveset változott a veteményeskertben termesztett növények sora. Az látható, hogy a felsorolt növények közül tulajdonképpen csak a kukorica (s mint köztesei, a bab, tök, uborka) került a vetésforgóba, míg a többi növény megmaradt a kert jellegűen művelt földeken, illetve az állandó jellegű rétre került. A takarmányrépa köztese lett a káposzta, tök, uborka. Ipari növények: Minden faluban, a többi földtől jól elkülönített, állandó helyen termesztették a kendert. A kenderföldek jobbára a rétekhez közel estek. Egy-egy gazdaság átlagban 300—400 négyszögöles parcellát művelt, amely bőven termett mindenféle vászonigényt kielégítő virágos és magos kendert. Mivel a századfordulótól kezdve valamivel kevesebb vásznat használtak fel ruhák készítésére, 3 a többi vászontermék sem képezte a felhalmozás részét, a kenderföldek egy-egy darabját nem kender, hanem más — főleg krumpli — bevetésével hasznosították. Egyes, különösen az Edelény környéki falvakban, sokan foglalkoztak a 19. század közepétől cukorrépa termesztésével. Ez egyértelműen az edelényi cukorgyár keresletének hatására fejlődött ki. A cukorrépa főleg rétekre, esetleg nyomásokon kívüli kisebb szántókra került. A napraforgó termesztése sohasem érte el azt a fokot, amit akár csak jelentősnek lehetne nevezni. Néhány szál húzódott meg a kukorica mellett, vagy a rét végében. Valamivel nagyobb méretű volt a római és főleg a görög katolikusok napraforgó-termesztése, de a szükséges böjti olajat is inkább a tökmagból nyerték ki. Pillangós takarmányok: Jóllehet, a vizsgált korszak során számos pillangós és más takarmánynövénnyel kísérletezett a környék parasztsága (szarvaskerep, baltacím, mohar), igazi jelentőségre azonban csak a bükköny, lóhere, lucerna tett szert. Míg a bükköny és a lóhere belép a vetésforgóba, a tavaszi gabonához kötődik, s az ugar vetése lesz, addig a lucerna önálló életet élve, szabad földekbe kerül, szőlők aljába, gyümölcsösbe, rétre, kertbe, s ott több évig tenyészik. A bükköny a legkorábbi, már az 1870-es években vetik zabbal, illetve zabra, és magában is. A lóhere az 1890-es években terjed el, főleg árpával vetik, de a több évig egyfolytában búzával vetett földbe is kerülhet az utolsó tavaszon. Azzal tehát, hogy a tavaszi után nem egyszerű tarló, hanem takarmánynövény marad, megjelenik az eddigi fekete 5* «7
