Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

27. kép. A kondás egybegyűjti állatait, Abod ilyenkor csak a hazaérkező jószágot kellett bekötni, esetleg vetni elé valamit, s megfejni a tehenet. A téli időszakban otthon, az istállóban hevernek és a takarmányozás mellett számos más munkát is igényelnek. A tenyésztés belterjessége a takarmányozás minőségében, javulásában mérhető mindössze, mert a legelőterület változása nem jelenthetett ilyesmit. Jelentős méretű pásztorszervezet nem alakult ki ezen a területen. Minden faluban működött néhány pásztor — a középkori munkamegosztás példája nyomán —, akik jobbára a zsellérsorsú emberek közül kerültek ki, s akiknek nem volt tanult mesterségük a pásztorkodás, Foglalkozásukat rövid ideig gyakorolták, s nem is hagyták utódaikra e mesterséget. Amíg pásztorok voltak, számukra a község vagy a legeltetési szervezet; házat, szerény gazdaságot biztosított. Néhány darab állatukat legeltethették a parasztok nyájában, útmenti füves részeket kaszálhattak, s néha kevés tengeriföldet is kaptak. Megélhetésüket a parasztok terményjuttatása jelentette, az őszi behajtás után egy-két véka búzát és rozsot kaptak. A parasztok állataikat még a feudalizmusból örökölt rend szerint hajtották a legelőre. Az úrbérrendezéskor a telki állomány alapján szabták meg, hogy ki, hány jószágot hajthat ki. Ezek a megállapított számok meglehetősen magasak voltak, majd minden faluban 12 tehenet hajthattak ki egy egész telek után. Az úrbéres gazdák tehát ü 113