Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

havasi legelőn tartott állat haszna a tej volt, melynek feldolgozása a közösségi tejgazdálkodás sajátos formáihoz kapcsolódott. E tartásmódban is meghatározott szerepet játszhattak a vlach-jogú pásztorok, akiket a havasi területek birtokosai szívesen láttak az egyéb hasznot nem jelentő területeken. Hogy a magashegyi területek főleg kecsketartás révén lettek hasznosítva, arra az is utal, hogy Szlovénia egyes területein a hegyi pásztorkodást és az azzal járó tejgazdálkodást kozarenie (kecskepásztorkodás) névvel jelölik, s a pásztort még akkor is kozámak nevezik, amikor már tiltott a kecsketartás.

57 A tavasztól őszig havasi legelőn tartott állatállomány fenntartására az év másik felében a tartásmódnak többféle variációja kínálkozott. (A korábbi konkrét adatok ezt már vázolták.) 1. A havasi legelőkről az alacsonyabban fekvő erdős zónákba hajtották a kecskéket, ahol az állatok a falvak körül fekvő erdőkben teleltek. 2. A havasi legjelőkről a faluhoz közeli, hegyi szállásokra hajtották az állatokat, ahol a tél folyamán felélték a hegyi rétek takarmánytermését. 3. A havasi legelőkről a falvak istállóiba hajtották teleltetni a jószágot. 4. A havasi legelőkről az állatokat a mélyebben fekvő, főleg ártéri téli legelőkre hajtották. Az első két esetben a pásztorkodás kárpáti és alpi formáival, az utóbbiban a mediterrán területek transzhumáló állattartásával tart kapcsolatot a közép-európai állattartás, mely a nagyobb európai méretű pásztorkultúra vérkeringésébe elsősorban a juhászattal, s a kisállatokra alapozott állattartó kultúra egész vonulatának nem domináns összetevőjeként illeszkedik be.

58 Ebből ered az a — csak részben igazolható — hasonlatosság is, ami a kecsketartás ismertetett táji típusai, s a juhászat — Földes László által felvázolt — formái között van.

59 A bemutatott típusok az állattartás általános kérdéseit érintik, melyek aligha oldhatók meg csupán egyetlen — s nem is a legfontosabb — állat tartásának néprajzi vizsgálatával. Esetünkben azonban az adatok egyértelműen hangsúlyozzák a táji adottságokból adódó eltéréseket, amelyek egyúttal azt is jelzik, hogy egy-egy területen mennyire épül be az állattartás a gazdálkodás kötött rendszerébe, illetve mennyire független attól. Azokon a területeken, ahol a kecsketartás komolyabb jelentőséggel bírt, egyértelműen a tartásmód extenzív összetevői dominálnak. 57 Szabó I., 1975. 35. skk.; Novak, V. 1960. 98. 58 A korábban idézett konkrét adatokon kívül: BerezowskJ, L. 1959.; Földes L., 1968.; Szabadfalvi J., 1970. 162—177.; Szabó I„ 1975. 35. skk.; Wolskl, K. 1976. 149. skk. stb. 59 Földes L„ 1957. 149, skk. 46