Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

lett 100 kecskét vettek el.

16 A fellelhető történeti források azt igazolják, hogy — valószínűleg a korábbi állattartó szisztéma maradványaként — a honfoglalást követő évszázadokban is helyet kapott a kecske a tenyésztett állatok között. Jelentősége azonban a földművelő életmód, s a megtelepült falvak kialakulásával, a jobbágyi üzemszervezet létrejöttével párhuzamosan egyre csökkenhetett. Az állatállomány összetétele — az új geográfiai adottságokhoz igazodva — átalakult, táji típusai jöttek létre.

17 Az alföldi jellegű tájak állattartásából egyre inkább kiszorult a kecske, tartására utaló adataink főleg az ország peremterületein, illetve a hegyesdombos vidékeken sűrűsödnek (Somogy, Baranya, Veszprém, Szatmár, Bihar, Arad, Torda, Szolnok-Doboka megyék területe). Ennek oka részben az, hogy a kecske nem érezhette jól magát az alföldi területek árvízjárta legelőin,

18 részben pedig, hogy nem lehetett lényeges funkciója az alföldi jobbágygazdaságok üzemének modelljében. A nomád-félnomád hagyatékként megőrződött kecske az ország peremterületein talált otthonra, s ezzel egy újfajta vérkeringésbe, az európai jellegű állattartás extenzív kereteibe illeszkedett be. Ott kapott igazán lényeges szerepet, ahol a terület nem volt alkalmas másféle hasznosításra; az állattartás extenzív formái a földművelő életmód szféráján kívül eső területeken valósultak meg elsősorban, s így ezen állat tartása nem kötődött közvetlenül a paraszti gazdálkodás komplex üzemszervezetéhez. A hegyvidéki állattartás a XIV—

XV. századtól a vlach-jogú pásztorok tevékenységében szélesedett ki leginkább, akik hatalmas félkaréjban ülték meg az országot övező hegyes vidéket,

19 s tették gazdaságilag hasznossá az állattartás révén a nagy kiterjedésű erdős zónát és hegyi legelőket, és teremtették meg az állattartó kultúra sajátos típusát a Balkántól az Északi-Kárpátokig. A hegyvidéki pásztorok állattartásában volt a legnagyobb volumenű a középkorban a kecsketartás, elsősorban a juhászat kísérőjeként. Mivel a feudális kor az adózással kapcsolatban végezte a legnagyobb adminisztrációt, így az adózással kapcsolatos iratok sok vonatkozásban tájékoztatnak a kecsketartásról és az állat értékéről, jelentőségéről is. Bár a dézsmát elrendelő törvény nem rendelkezik a kecskedézsmáról, mégis a XVI. századtól kezdődően rendszeresen megtizedelik a kecskeállományt is, a bárányokhoz 16 Idézi: Belényesy M., 1956. 30. 17 Bökönyi S., 1968. 293.; Belényesy M., 1956. 51. skk. «« Belényesy M., 1956. 53—54.; Enyedi Gy., 1964. 50.; Bökönyi S.

f 1968. 331. 19 IIa B., 1957. 83. 2 17