Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

nem tipikusak az állattartó kultúra egész rendszerét illetőjén, nem illeszthetők annak szerkezetébe; viszont a kecsketartásban tipikusnak tűnik, hogy egy sor alkalmi, egyébként atipikus elemből építkezik. Elsősorban az ország keleti felében tudtam terepmunkát végezni a témával kapcsolatban, máshonnan adatközlésekre voltam kénytelen szorítkozni. Az anyag tanulságai azonban az erővonalak olyan elrendeződésére utalnak, mely nem zárja ki az országos méretű vizsgálódást, s nem tette indokolttá, hogy csak szűk területet vizsgáljak munkámban. Mindezen nehézségek megoldásában segítségemre volt számos etnográfus, neveiket hosszú lenne itt felsorolni. Külön kell azonban megköszönnöm Gunda Béla professzor segítségét, aki évek óta folyamatosan figyelemmel kísérte és számtalan tanáccsal segítette munkámat, Szabadfalvi Józsefét, s Bodó Sándorét, akivel éveken át tartó állandó együttműködés alakult ki. Köszönetet mondok ezenkívül a KLTE Néprajzi Tanszék oktatóinak, s munkahelyem, a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársainak, hogy lehetővé tették e munka megírását. 7