Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

kás volt kiherélni, nyúzás előtt, mert azt tartották, hogy így kevéssé büdös a hús. A bakot általában a pásztorok herélték ki, hasonlóan, mint a birkát. A zacskóját éles késsel felvágták (vagy oldalt nyitották fel, vagy a végeit nyesték le), kinyomták belőle a heréjét, golyóját, ezt foggal megragadták, s addig húzták, míg a zsinórja ki nem jött. A zsinórt elvágták, a sebet sebhintőporral szórták be. A herét eldobták, nem fogyasztották el. A foggal való herélés minden bizonnyal — a juhászaiban alkalmazott hasonló eljárással együtt — a pásztorkultúra régi közös hagyománya. A kecskét addig érdemes tartani, amíg „kap gidát", s amíg jól tejel. A 8—10 éves állatot általában már öregnek tartják. Az ilyen korú kecskét régen a parasztgazdák is levágták, újabban viszont inkább csak a cigányok vásárolják meg, s fogyasztják el. A kecsketartás háttérbe szorulásával egyre inkább csak a tejes állat húsa kerül az asztalra, míg korábban általános gyakorlat volt az ivarérett állat levágása is. 4. Gyógyítás Minél nagyobb értéke, jelentősége van egy állatnak a paraszti gazdálkodásban, annál több gyógyító eljárás és hiedelem fűződik hozzá.

61 A kecske a magyarságnál nem játszott alapvető szerepet, s nem képvisel nagy anyagi értéket maga az állat sem. Minden bizonnyal ezzel magyarázható, hogy viszonylag kevés gyógyító eljárást ismer népünk vele kapcsolatban. Ehhez járul az is, hogy a kecskét általában ellenálló, szívós állatnak tartják, s azt mondják, hogy soha nem beteg, ha pedig megbetegszik, akkor el is pusztul, nem lehet meggyógyítani. Az állatgyógyítás általában sokkal céltudatosabb, kevesebb irracionális elemet tartalmaz, mint az emberek gyógyítása,

62 de különösen igaz ez a kecske esetében, ahol elvétve bukkannak fel a gyógyításban irracionális elemek. A recens gyűjtések alapján a kecske gyógyításának eljárásmódjai a pásztorok és a Parasztgazdák által gyakorolt tevékenységtípusokra bonthatók szét. Az előbbi állattartásunk és állatgyógyításunk mélyebb rétegeiben gyökerező, sokszor eltitkolt, féltve őrzött eljárásokat is tartalmaz, az utóbbi elsősorban általánosan ismert és gyakorolt eljárásokból áll. Az emlékezetben elérhető időben — a tartásmód változásából következően — az állat betegségét és gyógyí61 Moór E., 1933. 57. fi2 Vajkai A., 1939. 52. 70