Szilágyi Miklós: A Hernád halászata (Borsodi Kismonográfiák 10. Miskolc, 1980)

4. kép: Sűrű fonású vesszőtapogató (Hernádnémeti — szóbeli információk alapján) A torkolattól Hernádkakig gyűjthettünk adatokat a tapogatóra. Az élő gyakorlatot már nem figyelhettük meg, adatközlőink a közelmúltig használatos eszköznek mondották, valószínű azonban, hogy helyenként napjainkig használják. A partmenti falvak mindegyikében 60—70 cm átmérőjű, 70—80, esetleg 100 cm magas, alulról felfelé enyhén szűkülő kasokra emlékeztek. (4. kép). Fonása egyszerű volt: a magasságának megfelelő hosszúságú vesszőket egymástól néhány cm távolságra a földbe szurkáltak, hogy kör alakot adjon, majd alulról körkörösen felfelé haladva sűrűn befonták ezt a bordázatot. A felső peremet erős, körbehajtott vessző (káva) jelentette, melyet a visszahajtott bordákkal fontak el, kihagyva két ellentett oldalán a megmarkoláshoz szükséges nyílásokat. Csak Hernádnémetiben emlékeztek — emellett — olyan tapogatóra, melynél a bordavesszők felső végei egy sűrűn kifurkált négyszögletű léckeret lyukaiba illeszkedtek. A Hernádon sohasem, csak a kisebb állóvizekben, s főleg a kiöntésekben halásztak ezzel a szerszámmal. Óvatosan lábalták a vizet — egyedül, vagy többen összetársulva — s időnként „levferték" a tapogatót. Amikor belülről hal ütötte meg, belenyúltak, s kézzel megfogták. A tapogatás halászat lehetősége eléggé behatárolt, hiszen viszonylag kevés a Hernád-völgyben az állóvíz, s az áradások is gyors lefutásúak. Gazdasági jelentősége tehát alig volt ennek az eszköznek, mindig megmaradt az esetleg adódó alkalom kihasználása szintjén. Ezt a potenciális szerepét — sejthietőleg — ma sem vesztette el azzal, hogy az idősebb halászok — adatközlőink — már nem használják. 21