Szilágyi Miklós: A Hernád halászata (Borsodi Kismonográfiák 10. Miskolc, 1980)

évtizedek alatt már „tudomásul vették" a duzzasztók jelenlétét. A Bocs környéki falvakban viszont gyűjtésünk idején is a halászati lehetőséglek romlásának legfőbb okaként emlegették a halászok a legújabb vízi erőművet. A halfauna XIX—

XX. századi megváltozása az összes magyar vízen hasonlóan jelentkezett: mennyiségi és minőségi átalakulást egyaránt jelentett. Arról ugyan nem tudunk, hogy az ármentesítések előtt legértékesebb, s utána erősen megfogyatkozott tokfélék jellemző halai lettek volna a Hernádnak, de pl. legnagyobb termetű ragadozó halunk, a leső harcsa (Silurus glanis L.) Kassa környékén már a múlt század végére kipusztult. Ekkortájt a pontyot (Cyprinus carpio L.), a menyhalat (Lota vulgaris, Cu.), a csukát (Esox lucius L.) és a márnát (Barbus fluviatilis Ag.) is rendkívül ritkán előfordulónak tapasztalta egy horgász szakíró ezen a folyószakaszon.

19 Halászaink ezeket a halfajokat következetesen felsorolták ugyan i magyarországi Hernádról, megfogyatkozásukat azonban ők is panaszolták. Az ívási időpontokat természeti jelenségekkel értelmezve, az általa legfontosabbnak tekintett hernádi halfajokat így sorolta hernádbűdi adatközlőnk: ,,A harcsa búzavirágzáskor, a balint birsalmafa virágzáskor, az önyhal még hóvízen elívat, a márna a balinttal együtt is kimegyen." Ö is, mások is a paducot, a kárászt, a csukát, a menyhalat, a süllőt is fontos halként emlegették, és ismerték, de ritkán foghatónak tartották a pontyot ós a kecsegét. A felsorolt fajok közül a balint a fejes domolykóval (Squalis dobula L.) azonosítható. Ennek bóling, bálin, bőin, boing nevét is ismerte a Hernád-mentéről a fentebb idézett horgász szakíró, aki úgy tapasztalta, hogy ez a faj jelenti az állandó zsákmányt, viszont ritkán éri el a 3 kilós súlyt.

20 A paduc a vésett ajkú paduccal (Chondrostoma nasus L.), az önyhal a ragadozó önnel (Aspius rapax Ag.) lehet azonos.

21 Azt nem vizsgálhattuk meg, hogy ezek a halászok felsorolta halfajok milyen gyakoriságúak, milyen gazdasági jelentőségűek voltak. Csak azt állapíthattuk meg a halászokkal beszélgetve, hogy — értékítéletük szerint — a harcsa és a márna vel'J Deseő B., 1901. 10—13; Sziklay J.—Borovszky S. (szerk.), 1896. 433. (A szlovákiai patakok, folyók halfaunájáról — néhány hernádi adattal — 1. Martinka J., 1931. 68—78.) — A magyar halnevek (valószínű) azonosításához felhasználtam,: Herman O., 1887. 635—759; Hankó B., 1931; Lovassy S., 1927; Vásárhelyi I., 1961. 20 Deseő B., 1901. 12—13. 21 V. ö. pl.: Hankó B., 1931. 22, 24; Vásárhelyi L, 1961. 90—91, 92—93. 9