Veres László: A Bükk hegység üveghutái (Borsodi Kismonográfiák 7. Miskolc, 1978)

tan 13 település határában helyezkedett el. Mint uradalmi épületekhez, korcsmákhoz és mészárszékekhez tartozó appertinentiák rendszeresen bérbe voltak adva, illetve a fennmaradó részeket a jobbágyfalvak, mezővárosok lakossága használta.

41 A bérleti rendszer kialakulásával egyidőben az uradalmi kezelésben maradt földterületeken háttérbe szorult a gabonatermesztés és jelentősebbé vált a földrajzi adottságoknak jobban megfelelő állattartás, valamint a kapás növények termesztése.

42 A diósgyőri uradalom 1755 utáni gazdasági fejlődésének leglényegesebb vonása az erdőbirtokok tervszerű hasznosítása volt. 1755-ben Grassalkovich Antal támogatásával felépítettek egy új, a réginél nagyobb kapacitású üveghutát. Nagy mértékben támogatták az ásványkincsek feltárását. A 18. század utolsó harmadának kezdetén egy diósgyőri református pap felfigyelt az uradalom gazdag természeti kincseire és levélben értesítette erről a bányák megnyitását támogató Mária Teréziát: „ .. . bejártam hegyeket s azok rejtekeit, s rájöttem és nyilvánosságra hozom a következőket: egyes helyeken nem kis mennyiségű arany-, ezüst- és rézércet találtam .. ."

43 Fazola Henrik egri lakatosmester pedig felfedezte az upponyi és a nekézsenyi vasércbányákat és vasfeldolgozó üzem alapításának tervét terjesztette Mária Terézia elé, amely alapján elrendelték az ómassai vasolvasztó felépítését.

44 A vasérc felfedezése és feldolgozása, valamint az üveggyártás fejlesztése fokozottabb jelentőségűvé tette az uradalmi erdők fakitermelését, az erdőgazdálkodást. 1770 júliusában kelt királynői rendelet utasította a pozsonyi magyar kamarát a vasolvasztó és vasverő hámorok, valamint a szénbányák számára szükséges faanyag kitermelésére, biztosítására. A vasgyártáshoz elengedhetetlenül szükséges faszén előállításával pedig a diósgyőri uradalmi igazgatóságot bízták meg.

43 Az üveggyártás, a bányászat és a vasgyártás faszükséglete nemcsak a fa kitermelésének biztosítását követelte meg, gondoskodni kellett az erdők újratelepítéséről is. A Bükk-hegységben kibontakozott ipar tulajdonképpen szakszerű erdőgazdálkodást igényelt. Az első erdőgazdálkodási terv már 1772-ben elkészült. A liptóvári vashámor főfelügyelőjének terve az uradalmi erdőbirtokokat kitermelési egységekre, ún. vágási sávokra osztotta. Minden egyes vágási sávban százéves vágásfordulót alkalmazott, amely azt jelentette, hogy a három vágási sávra osztott erdőrészeken belül száz egyenlő nagyságú területet különböztettek meg és ezeket mindig egy-egy újabb évben lehetett kitermelni.

46 Ezt az erdőgazdálkodási tervet azonban rövid időn belül módosítani kellett, ugyanis az ipari üzemek folyamatos termelése szabad fakitermelést igényelt. Andreas Kneidiger kamarai mérnök által 1776-ban készített erdőgazdálkodási terv nemcsak ezt a lényeges szempontot vette figyelembe, hanem az úr15 bérrendezésnek megfelelően az egyes uradalmi települések erdőbir-