Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

Kovácsvágáson az erdei munka, a fafuvarozás miatt tartottak nagyszámú lovat. A valamikor nagy hírű hegyközi juhászat a 19. században hanyatlásnak indult, s néhány falu (Kv., Ny., Pf.) kivételével csak az emléke él. A sertést húsa és zsírja miatt tenyésztették, de a nem hizlalásra szánt malacokat rendszeresen értékesítették. Az öszszefoglaló néven apróléknak nevezett baromfifélék a háztartás, az élelmezés szempontjából jelentősek. A második világháborúig a baromfitartás elsődleges célja a piacra nevelés, az így szerzett pénzből öltöztette a háziasszony a családot. Saját szükségletre baromfit csak ünnepi alkalmakkor vágtak. Az évszázadok folyamán a tartásmód, a takarmányozás és a haszonvétel formáiban történt változásokkal együtt kicserélődtek az egyes állatfajták is. Ugyanakkor az új fajták elterjedése módosította is a hasznosítást és a takarmányozást. Szarvasmarhából területünkön a 19. század végéig a magyar fajta tenyésztése dominált, melyet jó igavonónak tartottak. A századfordulótól a tejtermelő pirostarka, a svájcer marha szorítja ki a fejir marhát. Ezzel együtt erőteljesen csökkent az igásökrök száma, s helyettük mind több lovat és tehenet igáztak. Ennek egyik oka, hogy a pirostarka ökör gyengébb igavonó, gazdaságosabb a tejet is adó tehenet igázni. Másrészt a sok fa- és kaolinfuvarozási lehetőség miatt, több ökrös gazda lovat kezdett fogni, mert az gyorsabb, több pénzt lehet vele keresni. A makkon történő hizlalás idején az inkább zsírfajta mangalica sertések az elterjedtek. Az 1920-as, 30-as évektől indult meg a keresztezett hússertések tenyésztése. Az állatállomány fejlesztésének legáltalánosabb módja a saját, meglevő állomány szaporítása. Az üszőt vagy üszőtinót 2—2,5 éves korában engedik a bikához. A kisebb falvak egy, a nagyobbak rendszerint 2—3 bikát tartottak, melyeket a csordás gondozott külön fizetésért. A folyatás után a bornyas tehenet is igázták, de nem húzattak vele nehéz terhet. Az ellésre mindig hazahajtották a tehenet az istállóba. Csődör nem volt minden faluban. Pálházára, Mátyásházára, de Göncre is vittek kancát fedeztetni. Rendszerint tavaszra ellettek, amikor már van friss takarmány. A tehenet és a kancát egyaránt az óiban elletik. A lóhoz ritkán hívtak segítséget, mert könynyen hozza világra kicsinyét. Tehén ellésénél az egész család készen állott, de idegen segítséget csak ritkán hívtak, hiszen ahhoz minden gazda értett. A születendő kisborjú nemét különböző jelekből előre „megállapították". Ha karácsony első napjának reggelén, illetve újévkor először férfi vagy nő érkezik a házba, attól függően bika- vagy üszőborjút ellik a tehén. Ha a kiszámított időnél előbb ellik a tehén, üszőborjú, ha később, bikaborjú lesz. Az elles napján különös gonddal vigyáztak, nehogy kölcsönadjanak valamit a háztól, mert azzal elviszik a hasznot (a tehén tejét). A kiscsikó nyakába elles után azonnal piros szalagot kötöttek, hogy megvédjék a szemrüleséstől. 42