Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

A kisbornyút 6—8 hetes korában választják el. Nevet vagy születése után adnak a borjúnak, illetve kiscsikónak színéről, vagy később egyes tulajdonságairól. Ujabban egyre több a férfi- és női név is. A bárányokat Kovácsvágáson ősszel üződtetik, hogy mire meg­ellenék, jó idő legyen. A kis bárányt 6 heti szopás után választják el, majd rendszerint külön báránypásztort fogadnak a választás ide­jére, s külön legelőre hajtanak. A báránypásztor szolgálati ideje 8 hét, fizetését pénzben kapja. A sertésállomány beállítását malacvá­sárlással kezdik. Tavasszal szerzik be vásáron vagy háztól. Szaporítani kocát, hizlalni ártányt vesznek. A kan a többi disznóval együtt jár a legelőre, s legtöbbször ott búgnak el a süldők. A fialásig a legeltetés mellett, darás moslékot is kap a sertés. Fialni az anyakocát mindig hazahajtják, s tiszta szalmát raknak alá. A malacokat elválasztás után a disznóól külön részébe, fiókba zárják. Csak annyit tartanak meg belőlük, „amennyit a kamara elbír", a többit eladják. A felesleges vagy tenyészcélokra alkalmatlan bikaborjúkat fél­egyéves, a csődöröket 1,5—2 éves korban herélték ki a vándor he­rélők. Állatorvos csak 20—30 éve herél. A disznókat az első világhá­ború előtt Morvaországból érkező miskárolók és herélők ivartalaní­tották. Pusztafaluban foggal herélték a kisbárányokat az elválasz­táskor. A baromfiállományt régen kizárólag saját keltetésű csirkék­kel szaporították tavasszal. Az 1950-es évektől egyre többen vásárolnak az üzletekben ún. hozatott csirkéket. Az ültetés az asszonyok feladata, ideje kora ta­vasztól nyár közepéig tart. A kotlósültetés és a költés idejéhez rengeteg hiedelem kapcsolódik, melyek azt célozzák, hogy minél több egészséges csirke, kisliba, kiskacsa keljen ki a tojásokból. A Hegyközben a szarvasmarhát és a lovat közös istáíióban, illetve óiban tartják (mindkét terminus él). Az istállót a módosabb és szegényebb családokban egyaránt a lakóházzal együtt, annak a végébe építik, így anyaga és építési módja megegyezik a lakóházé­val. Kivétel csak a terepadottságok miatt fordul elő, illetve a 40—50 holdas gazdáknak volt külön ló- és marhaistállójuk. A lakóház be­osztása gazdasági helyzet szerint kétféle. A volt zsellérek, napszá­mosok háromosztatú épületeiben az ól a ház és a pitvar után kö­vetkezik. Az állatokat az udvarról nyíló ajtón közvetlenül az istál­lóba hajtják. Archaikusabb és a 19. században még elterjedt meg­oldás az, amikor az ember és az állat a pitvaron keresztül közelíti meg a szobát és az ólat. A pitvarból nyíló istálló gyakoriságáról szórványos adataink vannak, de megállapíthatjuk, hogy a legszegé­nyebb parasztságra jellemző óltípus volt. A néhány holdas gazdasá­gokban a pitvar mögé már kamarát, komorát is építenek, az istálló csak ezt követi. Ennél a típusnál mindig az udvarról van az ól be­járata. Az istálló legfontosabb berendezése az állatok etetésére szolgáló 43 vályú, amit a Hegyközben általánosan válónak hívnak. Ritka a já-

Next

/
Oldalképek
Tartalom