Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

Már csak a legidősebbek emlékeznek a faabroncsos hordókra. Az abroncsot 3—4 cm vastag mogyoróvessző kettéhasításával készítettek, s a kádároknak adták el. Pusztafaluban és Kovácsvágáson a férfiak téli elfoglaltsága volt a dongafaragás. Hegyaljai bodnároknak adták el a durván kifaragott hordófalat. A fát többnyire maguk is vásárolták. A füzériek a vasúti talpfák faragásáról voltak híresek, gláneroknak nevezték az ezzel foglalkozókat. Füzéren és Pusztafaluban faragták a járora/ejeket, és készítették a kész jármokat. Ez a két falu látta el vonóeszközzel a délebbre eső községeket, de még a Bodrogközbe is leszekereztek vele, ahol búzáért, kukoricáért cserélték. Kovácsvágáson, Pusztafaluban faabroncsos hordókat készítettek, darabját 6—7 pengőért adták el a Hegyalján. A Hutákban, Kovácsvágáson, Pusztafaluban eladásra is faragtak különféle mezőgazdasági eszközöket: gereblyét, favillát, szerszámnyelet; kendermunkához szükséges orsót (9. kép), guzsolyt, fajfát, csörlőt, szátvát; kosarakat, seprűket és lámpásokat. Pusztafaluban a hársfaháncsot is hasznosították: kötelet, bocskort, néha még szőnyeget is készítettek belőle. A kosarat ficfavesszőhől fonják, seprőnek legmegfelelőbb a nyírfa (brezina) és a nyárfa (osika). Régebben elterjedt világítóeszköz volt a tölgyfából és mogyorófából hasított vessző, a kemencén megszárított szívács. 27 9. kép. Orsóesztergálás. Pusztafalu. Gönyey S. felv.