Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

tak fával. Több napig tartó utakon a falvakban szálltak meg ismerősöknél, de nyáron a szekér mellett, a földön is elaludtak. Ha elfogyott a közbirtokossági erdőből juttatott fa, sok fogatos gazda az uradalmi erdőből vagy másoktól vásárolt és drágábban eladta vagy cserélte. A lófogattal rendelkezők a mezőgazdasági munkák szüneteiben az uradalmi erdőből való rendszeres fafuvarozással keresték meg az adóba való pénzt. Kovácsvágásról a két világháború között 40 gazda járt rendszeresen fuvarba. A második világháborúig gróf Károlyi erdőiből szállították a fát a két rakodóba: Pálházára és Füzérkomlósra. Nyáron szekérrel, télen szánkával fuvaroztak. Ha télen vastag szálfát, röngöt hordtak, akkor a kétrészes szánkának csak az elejét használták, ide kötötték a fa egyik végét, a másik a havon csúszott. Nyáron bérfás szekérben szállították az ölfát, s egymás mögé három szakaszban rakták a fát. A „nagy fuvarosok" bérfa nélkül hordtak. Hosszúba engedték a szekeret, hosszabb nyútót tettek be. Két rudat raktak alulra, két oldalra pedig a rókonca tetejére kötöttek egyetegyet. A rudak közé rakott fahusángokra négy szakaszban három köbméter fát is el tudtak helyezni. A terhet elöl és hátul egy-egy csatlófával rögzítették. Ha 7—8 méteres szálfákat fuvaroztak, a fa hosszának megfelelően engedték hátra a szekér második részét. Az 1920-as évekig, a hegyközi kisvasút megépítéséig a két fatelepről is fuvarosok szállították az ölfát, rönköt, slippert és bányafát a sátoraljaújhelyi vasútállomásig ló- és ökörfogattal. Naponta általában egyszer fordultak, a szekér megrakásában a családtagok segítettek, de Üjhelyig csak a fuvaros ment. Az állatoknak ponyvában vitték a takarmányt, maguknak tarisznyában a kenyeret és szalonnát. Az első világháború előtt a fuvarosok Pálházáról egy nagyrakodásért 2 forint 20 krajcárt, kisrakodásévt 2 forintot kaptak. A hegyközi nép a fát sokféleképpen hasznosította. Komlós 1680. évi urbáriuma szerint a jobbágyok 3000 szőlőkarót hasíthattak évente az uradalmi erdőből, de még a két világháború között is rendszeresen szállítottak eladásra a pusztafalusiak és kovácsvágásiak a hegyaljai községekbe és az újhelyi piacra. A szálfákat 1,80 m-es darabokra fűrészelték, majd a fa vastagságától függően kétfelé vagy négyfelé hasították, lefaragták, a végét kihegyezték. Tűzi fölött meg is párgolták, hogy tartósabb legyen. A mezőgazdasági eszközök készítéséhez szinte minden parasztember értett. A legtöbb udvarban megvolt a faragószék, melyen kétnyelű késsel faragták ki a különböző szerszámnyeleket (8. kép). Bükkfából, akácfából és kőrisfából készítették a baltanyelet, csákánynyelet, kapanyelet, mogyorófából a villanyelet, jávorfából a kaszanyelet, könnyűfából (fűzfa, juharfa) a gereblyét. A könnyen hajlítható nyírfából faragták a 2—3 hasított ágú favillákat, melyeket még az első világháború után is hordtak gereblyével együtt az újhelyi piacra. 26