Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

Gyűjtögetés Az erdei gyűjtögetésnek a Hegyköz peremén, a hegyek között levő falvakban, elsősorban a Hutákban volt nagy jelentősége. (Adataink is a három szlovák faluból [Kh., Nh., Vh.] és Kovácsvágásról származnak.) A vadon termő növényeket felhasználták a táplálkozásban, de eladásra is szedték. Kora nyártól őszig az asszonyok és gyerekek elfoglaltsága volt a gombaszedés. A gombának sok fajtáját ismerik: tinóra, tinóré (hríb); szepegomba (osusnak); csirkegomba (kurcatka), tyutyugomba; galambgomba (sivánka), galambicagomba; úri gomba (pánska huba); pecérke (pecárka); potypinka (potpinka); keserűgomba (horkina); fenyőgomba (podsosnak); tövisgomba; petrezselyemgomba; vajasgomba; fagygomba; rizike; seprőgomba. A gomba elsősorban a tölgyes és bükkös erdőkben terem meg, de a fenyőgomba a fenyőerdőkben, a tövisgomba pedig a mezőkön, kökénybokrok és szilvafák tövében fordul elő. Leggyakoribb a tinóragomba, aminek több fajtáját ismerik (fekete fejű, fehér fejű, piros vagy vörös fejű, barna fejű), s ez jelenik meg legkorábban tavasszal. A gyepes, mohos helyeket szereti. Gombázni inkább egyedül jártak, csoportosan csak a családtagok és közeli rokonok mentek, mert „egymástul elkapdosták vóna". A jó gombás tudja, hol terem sok gomba. Eső után lehet a legtöbb gombát találni. Azt tartják, hogyha télen nagy hó van, akkor a következő évben sok gomba terem. Kosárba, vagy fcó'tőbe szedik az asszonyok, de ha sok gomba van, faháncsból készített fcasba, kaskába (koscek) rakják. A két világháború között, de még az 1950-es években is hetente kétszer az újhelyi piacra hordták a gombát. Kora hajnalban indultak az erdőbe, és ha megteltek az edények, a hegyeken keresztül gyalog mentek be a városba. Piacra, főleg tinórát, csirkegombát és szépét hordtak. A hazafelé szedett gombát másnap kész helyekre vitték a városba, vagy a napon megszárították. A második világháború után kevesebbet járnak piacra, a gombaféléket szárítva az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat helyi megbízottjai veszik át. A gombagyűjtők léckeretre feszített dróthálót, ún. drótkosarat kapnak, s ezen szárítják napon a vékonyra szeletelt gombát (3. kép). A száraz gomba, vagy asszugomba (Kv.) kilójáért a minőségtől függően 40—100 forintot fizettek az 1970-es évek elején. Régebben is szárítottak gombát saját szükségletre, télire. Főleg a tinórát aszalták, deszkára rakva a napon, majd kis zsákban tárolták télig. A szárított gombát hordóskáposztából főzött levesbe tették, s bojtos napokon fogyasztották. A hegyközi asszonyok a különböző gombafajtákból sokféle ételt készítettek. Levest tinóra-, úri-, és csirkegombából főztek. Gombapörköltnek szinte minden fajta jó, megabárolás után hagymás zsírban sütik meg. Rántott gombát a tinórából és galambgombából 15 készítenek úgy, hogy csak a fejét használják fel. A tinórát sülve, tejföllel vagy tojással egyaránt fogyasztják.