Katona Imre: Miskolci kőedénygyárak (Borsodi Kismonográfiák 4. Miskolc, 1977)

kizárja, hogy ne ismerte volna a Butykay név Írásmódját. Povovszkyra ezek már alig állnak. Mint Miskolcra került görög kereskedő, alig ismerte a Butykay név írásmódját, az ezzel kapcsolatos hazai hagyományokat. Ezek után úgy véljük, hogy a városnév és évszám nélküli, két ty-s, azaz BUTTYKAY jelzetes edényeknek Povovszky idejében, 1840. szeptember 2. és 1845. augusztus 29-e között kellett készülnie. A gyár utolsó, ún. Mildner- és Grafl-korszakából két jegy típusa is fennmaradt. A kettő között nincsen ábrázolási eltérés, pusztán a városnév írásmódja eltérő. Egyiken latin, a másikon pedig gót betűs Miskolc városnév olvasható. A kétfejű sas — mint közismert — a császári privilégium attribútuma. Ezt többek között azok az adatok is bizonyítják, melyek szerint 1842 elején Fischer Móric herendi porcelángyárosnak is megengedte a helytartótanács, „hogy „czimtábláján, pöcsétjén", s árui megjelenésénél cs. k. sast használhasson, s aláírásában e nevezettel „cs. k. kiváltságos porczellángyár" élhessen.

31 Tudjuk, hogy az elnevezéssel élt is Fischer Móric, mint ez az 1843-as iparműkiállítás tárgyjegyzékéből kiderül, azonban a kétfejű sast sem ekkor, sem később — még a Bach-korszakban sem — használta készítményein. Tehát a kétfejű sas puszta használata is sokatmondó olyan időszakban, amikor még a külsődleges, sztereotip jegyek — amilyen a kétfejű sas is volt — valamilyen hovatartozást, magatartást fejeznek ki. Azt eddig is tudtuk, hogy a „Miskolcz" feliratos, kétfejű sasos jegyek használatának ideje az 1848—49-es szabadságharc bukása utáni évtized volt, sőt azt is tudjuk meglehetős pontossággal, hogy ekkoriban Mildner Ferenc Alajos volt a miskolci kőedénygyár tulajdonosa. Mildner mellett mindössze 1867-ben szerepel társtulajdonosként felesége, Gräfl Franciska Szerafina. Ök ketten diszponálnak az ápoldának eladott „gyárházon". Eddig azonban még nem volt nyilvánvaló, hogy Mildner Alajos Ferenc nem egyedül, hanem Gräfl Ferenccel együtt birtokolta a miskolci kőedény- és porcelángyárat. Mildner csak akkor vált a gyár kizárólagos tulajdonosává, amikor Gräfl meghalt, s része feleségére szállt át. Ily módon érthető, ha az 1852-től 1862-ig terjedő tíz év alatt kétféle jegyet alkalmaznak a miskolci edényeken. Egyik a Mildner—

Gräfl-korszak produktuma, míg a másik a Gräfl halála utáni esztendők terméke. A sasos címert csak a szabadalom után, vagyis 1852. december 19-e után használták. Miután a címer a gyár működésének végéig megmaradt, pusztán a városnév írásmódjának változásából következtethetünk a gyár életében végbemenő olyan jellegű változásra, mely a jegy megváltozását is eredményezte. Az 1850-es évek második felében oldódik a szabadságharc közvetlen bukását követő légkör. Megszűnnek az évekig tartó hadbírósági ítéletek, s az uralkodóház joviálisabb politikai magatartást