A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

lenni valamely állatfajnak, s az illető állatfaj legjellemzőbb sajátságait lesztve rajtuk, pl. a ló ívelt nyaka, karcsú dereka, az ökör széles, otromba feje, a szarvak, a disznó orra, sörtéje stb. Sokszor a szem, orrlyuk, száj és a nemi különbség is jelezve van. A lábak mindig csak kis csücskök, s ha szarvas állatot ábrázol, a fül mindig hiányzik. Azt már, mint feleslegest, mint lényegtelent elhagyta a készítője, mert hiszen anélkül is fel lehet ismerni. Az irodalomban gyermekjátékoknak és áldozati tárgyaknak, bálványalakoknak nevezik e szobrocskákat. Én gyermekjátékoknak vélem, mert az ökrök fejei mindig át vannak fúrva. (L. 12. ábra.) Ennek gyakorlati oka lehetet: zsineget fűztek bele s úgy húzogatták, vezették a játszó gyermekek. Nagyságra nézve különbözők, hosszúságuk 3—12 cm. A legnagyobbakhoz hasonlót még másutt nem leltek. Különös ritkaság számba megy a 3 idol és még 7 emberiiáb-utánzat. L. 23 — 25. sz. Kettő u. n. deszkaidol, melyek csak elvontan jelképezik az emberi testet; a harmadik azonban csonka ülőszobor. Északi Magyarországból az első adatok ezek s vidékünket is bevonják az u. n. thrák-idolok elterjedési övébe Vallásos célú bálványoknak tekintik. A kerekfejü kanalak és lyukasfalú lángborítók mellett ötvennél több az egész alakot mutató edények száma. Teljesen hasonlók ezek a megyénkbeii és más vidéki bronzkori edényekhez s úgy alakra, mint díszítésükre nézve igen változatosak. Vannak mogyorónagyságú játékcsuprok és öblös, nagy fazekak; töredékekből pedig hordónagyságúakra is lehet következtetni. Vannak fazekak, urnák, csuprok, csészék, tálak, tányérok, szűrők és talpas edények. 26 — 33. ábra. Az edényfélék közül itt csak a következők külön leírását tartom szükségesnek. Alighanem mécsest kell sejtenünk a 34. ábrán látható tölcséralakú, 3 — 4 lábú, belül fölfelé hajló füllel, vagy választófallal ellátott edénykékben, melyekhez hasonlót eddig csak Vattáról ismerek. A 35. ábra egy durva edény fenekét mutatja, melynek belső felén 3 kiálló csücsök van. A belül bütykös edények Tiszafüred vidékén is gyakoriak. Hogy az edények falára és fenekére alkalmazott bütyköknek mi volt a rendeltetése, ma még nem tudjuk bizonyosan, mert ilyen ép edényt még nem találtak. A 36. ábrán látható agyagcső talán valamely folyadéktartó tömlő szopókája volt. A kiásott cserepekkel meg lehetett volna rakni 2 kocsit. Hosszú ideig lakhattak e telepen, hogy ennyi törmelék gyűlt össze. Az edények anyaga durva, néha lencse nagyságú homokszemekkel kevert. Ez főismertetője a a praehistorikus cserepeknek. A legnagyobb részük vörös színű, vagy ennek valaminő árnyalata s így jól-rosszul égetett, a finomabb, kisebb csuprok és tálak pedig feketére füstöltek, inkább füstön szárítottak, mint égetettek. Az összes edények korong nélkül, szabad kézzel alakítottak és a feketék között olyan tetszetős alakúak és díszítésűek is vannak, hogy a mai iparművészetnek is büszkeségei lehetnének. Későbbi művelődési korszakban divatos edény cserepeit csak szórványosan leltük. Ezek azt bizonyítják, ami különben fel is tehető, hogy telepünk a bronzkor virágzó szaka után is lakott volt ugyan időnként, de a bronzkorihoz hasonló méretű település legalább az eddig megásott helyen nem volt. Fenekekből, fülekből, peremekből és a különféle díszítést mutató cserepekből több tanulságos sorozatot állítottam össze. Itt is bemutatok néhányat. 37-49. ábrák. Mivel az agyagművesség űzéséhez a legtöbb helyen megvolt a jó anyag és megvolt az telepünkön is, minden további bizonyíték nélkül is feltehetnénk, hogy helyben készült a legtöbb agyagtárgy. De találtunk erre bizonyítékokat : több agyaggyúradékot pl., köztük emberfejnagyságút is. Ezek gyúrás