A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

Tüzpad 37 helyen volt megállapítható, de csak 11 volt többé-kevésbbé ép. Ezek olyan tüzelőhelyek, hol 1 m'-nyi kör- vagy négyszögalakú helyen 10 — 30 cm. vastagon le volt tapasztva a föld agyaggal. A folytonos tüzelés szinte egy nagy téglává égette e sima tetejű padokat. Amint ma is cserepes üvegtörmeléket raknak be a kemence talajába, hogy jobb melegtartó legyen, úgy tapasztott be az ősember is néha egy-egy kosár cserepet e kezdetleges kemencefenekekbe. Épségben csak azok maradtak meg, amelyeket sem a kincskeresők (mindig voltak !) turkálása, sem az erdőirtók, sem az eke munkája szét nem roncsolt. Mint a hamurétegekben, úgy a tűzpadokon és hamus környékükön is rendes mellékletek az állati csontok, kagylóhéjak, csigaházak, edények, vagy törmelékeik, különféle szerszámok, öntőminták, de különösen gyakoriak az u. n. agyagkúpok vagy gúlák, melyek hármasával, négyesével összeállítva, valószínűleg az ősi tűzhely edénytartó talpai voltak. Találtunk hamunélküli üregeket, gödröket is, melyek tehát nem tüzelőhelyek. Ezek azonban mind bolygatottak, többé-kevésbbé feldúltak voltak s egész bizonyos következtetést a legpontosabb megfigyelés után sem tudtam alkotni. Néhány vastag oszlopnak a helye lehet, egyben talán az edénykészítéshez alkalmas sárgaföldet gyűjtötték össze, egy másik pedig valószínűleg korpás liszttel telt óriási edény befogadására szolgált. Nagyon sok kunyhótapasztékot is találtunk. E vörösre égett, laza szerkezetű, törekes sártapasztékokban mindig megvan a karók, vesszőfonások helye. A települők tehát vesszővel font, sártapasztékos kunyhókban laktak, de ez állandó házak mellett bizonyosan voltak sátrak, faágakból összetákolt, széltől enyhet, naptól árnyékot adó nyári színjeik is. Valószínű, hogy a hamurétegek ilyen ideiglenesébe lakóhelyek tüzelő gödreiben gyülemlettek össze. Négy kunyhó helyét egész bizonyosan meg tudtam állapítani és ezek közül kettőben tűzpad is volt. E két utóbbi a papi földön táratott fel. Valamennyinek a helyén egész csomó kő, csont és agyagleletre találtunk. Érdekes, hogy a megásott területen 4 sírt is találtunk. Három urnasír. A bronzkorban általános temetkezési mód volt az elégetés. A hamvakat edénybe tették s így ásták el, mellékelve hozzá a halottnak szánt élelmet és valami kedves fegyverét, szerszámát. Az egyik urnasír egészen kezdetleges : a szénnel, csontszilánkokkal kevert hamvakat egy 90 cm. mély, kerek üregbe tették s egy szakajtóalakú edénnyel lefödték. Ez az edény nagy fazék volt, de a felső része bizonyosan megcsorbult, ekkor a hasán körültördelték és mint a 3000 éves mult bizonyítja, egészen jó koporsó lett belőle Mellelte egy másik edényféle volt s abban egy disznólapocka. A hamuban egy finom csonttü hegye. Íme, milyen beszédes sír ez! Szól az ősember takarékosságáról, elárul valamit, a másvilági életben való hitet, vallási felfogásából, sőt azt is sejtetni engedi, hogy nő hamvai azok, mert amint a férfival fegyvert temettek el, úgy a nővel tűt, ékszert, orsókarikát. A másik két sírban már edénybe volt téve a hamumaradvány, s valószínűleg kővel volt az körülrakva és felhantolva, de idők folytán a halom szétturódott. Vizsgáládásunk nyugodt menetét megzavarta a negyedik sír. 120 cm. mélyen egy 7—14 éves, valószínűleg fiú csontvázára akadtunk. A fej mellett a vaskorszak első szakában divatos cserépedény, benne csontok, bal keze mellett 14 drb izületi csont juh lábszárból. A koponyán vastárgytól származó rozsdafolt. Lám, a szülői szeretett jeleit, a kedves halottal eltett csontokat (ma is használt játékszereket) megtaláljuk e sírban is. Az Irma-tanya mellett levő Teknő-völgyben egy rendszeres, vaskori temető van, azzal egyidős ez a sír is, melyet a már elpusztult, bizonyosan lakatlan bronzkori telep helyére ástak a későbbi települők. Milyen népvándorlás, micsoda kavarodás lehetett az, mely az egykori telepet úgy elsöpörte, helyét annyira pusztává tette, hogy temetőnek használták a bronzkor egy szakában s utóbb a vaskorban is.