A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

Egy túzpadoktól körülzárt helyen egy jó kocsiderékra való állati csontot szedtünk össze. Csak szarvas állkapcsa 40 drb volt. Ide dobálhatták egy rakásra a feldolgozás alá nem kerülő csontokat, legnagyobb részük csak­ugyan szerszámnak alkalmatlan töredék volt. Ezeken kívül a második ásatás alkalmával még olyan helyekre is akadtunk amelyek azt engedik feltételezni, hogy a fémművesség emlékeivel van dolgunk. A talált tárgyakat anyag és rendeltetés szerint csoportosítva soro­lom fel. A kovakőből vagy obszidiánból pattogatással készített eszközök közt késpengedarabokat, nyílhegyeket, fúrókat és talán az állatbőrök megtisztoga­tásánál használt vakaróféléket találunk. Van néhány magkőnek nevezett darab is, ezekről pattantották le ügyes ráütéssel a szilánkokat. Feltűnő egy igen kis obszidián magkő, mely azt bizonyítja, mennyire takarékoskodtak az anyaggal az ősemberek. A csiszolással alakított köszerek között igen sok őrtökő van s ezek nagy része elhasznált ; ezekhez tartoznak a gabonaszemek zúzására használt gömbölyded vagy hosszúkás törökövek is. Ha az ős kézimalomnak ily sok emléke maradt fenn, van okunk hinni, hogy a gabonatermelés elég nagy mértékű volt. Gyakori az egyik oldalon simára vagy homorúra koptatott kavics. Ezek csiszoló, simító, fényesítő szerszámok lehettek s egyrészüket bizonyosan az edénygyártásnál alkalmazták. Vannak kisebb-nagyobb téglaalaku köszörükövek. Ezek mindig homok­kőből készültek, fémszerszámok élesítésére valók voltak s egyrészök igen elhasznált. Találtunk lyukkal átfúrt fenőköveket is, melyeket tehát szíjra, zsinórra fűzve hordott magával a tulajdonos. Négy drb kőék már a becsesebb emlékek közé tartozik. Ezeket szarvas­agancs tövéből készített baltatokba alkalmazták s mint a balta éle szerepeltek. Bármily szegényes volt is az ősember anyagkészlete, találékonysága min­dennek felfedezte a legcélszerűbb alkalmazhatóságát. Húsznál több a kőbalta és kőkalapács-féle, melyeket még a fémkorszak­ban is használtak, aminthogy ma sem szorítja ki valamely újabb találmány egyszerre az előbb általánosan használtat. így maradt meg a kőbalta a szegényebbeknél főként még akkor is, mikor a módosabbak már fémbaltát használtak. Bajos még elképzelni is, milyen becses fegyvere volt az ősember­nek az az átfúrt kőék, melyet fanyélre alkalmazva, fejszeként használt. Meg­szerezni a hozzávaló anyagot esetleg csere útján, kinagyolni s aztán hosszú, fáradságos és kockázatos munkával átfúrni. Napokig forgatta vonós szerke­zettel a bodzafából vagy szárcsontból készített csövet a tőkébe szorított kő­darabon, hintette a forgócső alá a nedves homokszemet, s mint a fúrás közben eltörtek nagyszáma bizonyítja, hány esetben lett mégis a munka eredménye az, hogy szétpattant a már-már kész fegyver ! De volt az ősembernek olyan fegyvere is, amelyhez sokkal könnyebben jutott. Összeszedegette a tojásnagyságú kavicsokat s mint parittyaköveket használta fel. Néhol egész csomó volt egy rakáson. Legbüszkébbek lehetünk azonban az öntőmintákra. Eddig négy van. Hathatós bizonyítékai ezek annak, hogy telepünkön a bronzművességet is űzték. Megyénkből eddig csak Szihalomról ismerek 3 öntőmintát. Finom, szürke homokkőbe van bevésve a minta. Egyik tőr, másik vésőöntésre szolgált, a harmadik legérdekesebb, mert négy oldalán van minta. Három árat és egy keskeny vésőt lehetett benne egyszerre önteni. A negyedik töredék. Vannak meghatározhatatlan rendeltetésű kőtárgyak is; ezek egyrésze valószínűleg még nem egészen kész eszköz vagy fegyver. Különböző színű apró kavicskákból is egész gyűjteményt állítottunk össze. Ma is kedves játékszerei ezek a falusi gyermekeknek, hát még abban az időben,

Next

/
Oldalképek
Tartalom