Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Vikár Béla: Szűcs Marcsa népballadánk eredete

A dallamról említettem már, hogy csekély különbséggel ugyanaz, a melyet Szini idéz. (Változata megvan a Kisf. T. Népk. Gy. VI. k. Vikár: Somogym. népköltési dallamai közt 459. 1.) Ezután kértem a válaszban jelzett változatokat. Mint legteljesebbet, a Kecskés József ajkáról följegyzett, hét vers­szakra terjedő szöveget kaptam. Minthogy első előterjesztésem, mely az addig szerzett adalékokat összegezte, a t. szaktársak körében még kéte­lyeket hagyott fenn, a további kiegészítő nyomozást első sorban ezekre a kétségeseknek talált pontokra irányítottam. Először is a Szentesről följegyzett, de helyesen Hód­mező-Vásárhelyről származtatott változat beküldőjének, Farkas Sándor azon megjegyzése, mely szerint „Tarjáni völgy : városrész Hódmező-Vásárhelyen" indított arra, hogy ennek a dolognak mibenlétét kutassam. Kérdést intéztem tehát Endrey Gyula orsz. képviselőhöz, városa történetének és néprajzának alapos ismerőjéhez, hogy mi van ezzel a Tarjáni völgygyei. Endrey válasza igazolta az én kétségemet, hogy ez a közlés nem pontos. Vásárhelyt van Tarján városrész (Susán, Tabán és Tarján), s erről szól az ismeretes dal : Tarjánvégen jön a posta (Kisf. T. Népk. Gy. 244.) De nincs, nem is volt Tarjáni völgy. Tarján helynevet egyébiránt ismernek az Alföldön másutt is, pl. Szegeden. Kálmány-nál (Sz. n. III. 257. 1.) egy bordal említi : De szép madár a sült kappany cintányéron ! Jó bor teröm Szöged alatt a Tarjányon. (Egyházas-Kérről.) Itt tehát Tarjány : szőlőhegy. Ismertebb azonban a rokonhangzású Terján. (U. o. 81. 1. Monostor és Terján.) Sót van biztos tudomásom szerint Terjányi völgy is, de nem a mi Tarjánunkhoz, hanem a most idézett terján helynévhez tartozik, tehát a Szűcs Marcsáról szóló balladához csak annyiban van köze, hogy befolyással lehetett a szentesi változat Tarjáni völgyének alakulására. Az, a kitől a balladát leírták Szentesen, ismerhelte

Next

/
Oldalképek
Tartalom