Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)
II. RÉSZ - Ünnepi beszéd március 15-én
Lombtalan volt nemzeti létünk iája s hiába öntözte a honfi szívek vére, honfi szemek könyje, úgy látszott, nem hajt ki többé; ágait lenyesték, törzsébe levágták ... és ime, egy napon a fa lombot hajtott, virágzásnak indult. Ez a nap volt március 15-ike! Emlékezzünk róla! T. Közönség! Olyan tavasz, mint aminő 1848 tavasza volt, sem azelőtt, sem azóta nem volt! A jégolvasztó szellők szárnyain a szabadság lelke járta be az országokat s megmozdította a népeket, melyek a szolgaság jármában görnyedeztek. Február végső napjaiban tört ki Párizsban a forradalom, melynek hírére déli és nyugoti Európában mindenütt mozgalmak támadtak, melyek célja volt a zsarnoki kormányrendszer megbuktatása s a nép jogainak kivívása. Március 13-ika a bécsi forradalom napja, mely betetőzte a párizsi hatását és két napra rá felvirradt március 15-ike. T. Közönség! Nincs és nem volt nép, mely szabadságát annyira szerette s oly súlyos körülmények között őrizte volna meg, mint a magyar. Megbűnhődte már a múltat s jövendőt, de egy érdeme mindig megmaradt, féltékenyen őrizte szabadságát s bár tenger szenvedés zúdult reá, soha fel nem adta! Ezzel szerezte meg a jogot arra, hogy a nemzetek templomában részére is oltár emeltessék. Enélkül elveszett volna, mert az a nemzet, mely szabadságát meg nem becsüli, kitöröltetik a nemzetek sorából, mert nem méltó arra, hogy éljen! Évszázadok keserűsége gyülemlett össze a nemzet szívében s bár a nagy Rákóczy három hívó tárogatója pár század óta elhangzott immár s bár Martinovicsék vérét a Vérmező nagy régen felitta, a szabadság szeretetét sem erőszak, sem ármánykodás nem irthatta ki a magyarból! Ezredéves immár a magyar szabadság fája, sőt gyökerei ismeretlen idők csodás talajába nyúlnak vissza; virágait vér festette pirosra, lombjain a honfi fájdalom megszentelt könycseppjei ragyognak, úgy hirdeti a bámuló világnak, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán!! . . . A bécsi forradalom hírére a nádor rögtön tanácskozni kezdett a főrendiház konzervatív tagjaival, a rendek házában
