Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
ORMÁNSÁG ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT ORMAN REGION BETWEEN EARTH AND SKY Rádfalva - utcarészlet 19.század vége. Fotó: Zelesny Károly Rádfalva - street detail, late 19л century. Photo: Károly Zelesny Akiállítás fényképekből, fej fákból készült kompozíciója a hajdan itt élt emberek világképének felidézésével az ormánsági népnek állít emléket. Hol keressük az Ormánságot? A Baranya megye déli részén elterülő, dombokkal, „ormányokkal” teleszórt tájat délről a Dráva, nyugatról Somogy megye határa (bár két somogyi község is része az Ormánságnak), északon a Villányi hegység keleti vonulata határolja. Óslakói jobbára már kihaltak, a ma is pusztuló, megélhetési gondokkal küszködő kis falvakban többnyire a 20. században idetelepült lakosok élnek. A pusztulás - a birtok egyben tartásához, növeléséhez foggal-körömmel ragaszkodó egykés mentalitás erkölccsé szilárdulásával - már a 19. században megkezdődött. A kákicsi lelkész, Kiss Géza 1937-ben megjelent művében kétségbeesetten hívta fel a közvélemény figyelmét az egyke - nem csak az Ormánságot fenyegető - veszélyeire: „Évtizedek óta figyelem népem mindinkább gyorsuló ütemben halálba rohanását. Hetvenöt év, három egymást követő egyke-nemzedék azt jelenti, hogy minden száz ember helyett a harmadik egyke-nemzedékben már csak 6,4 ember van. Mi ez? A végkipusztulás. ...az idősebb nemzedékek, mint a hídlábaknál megtorlódó jég, még itt vannak.” Az ember, az épített táj pusztulásával egy életmód, az életet és halált szerves egységnek felfogó világkép is végképp feledésbe merült. Az ormánsági magyar nem félt a haláltól. Várta, sőt kérte szenvedései között a halált. Amikor már közel érezte a véget, földre kívánkozott a beteg: „a föd kíváni vissza a magáét”. Hosszú útra, új életre készült. Krisztus szent testét magához véve Isten oltalmába ajánlotta lelkét. A ravatalozás, a temetés rítusa-The exhibition’s composition of photographs and grave markers commemorates the people of the Ormán Region and recalls the worldview of the people who once lived here. Where it the Ormán Region found? The land is in the southern part of Baranya County, with numerous small scattered hills (Hu.: ormány), bordered on the south by the River Drava, on the west by the Somogy County border (although two Somogy communities are also part of the Orman), and to the north by the eastern line of the Villányi Range. The indigenous inhabitants are largely extinct, as the majority of the residents of these dying, impoverished villages moved here in the twentieth century. The destruction - by solidification into a morality of the rabid insistence of the singlechild mentality in order to maintain and increase the unity of the estate - began as early as the 19th century. In his 1937 article Kákics clergyman Géza Kiss warned public opinion of the danger of the single child (which threatened other regions as well): “For decades I have watched my people rush at accelerating speed to their death. Seventy-five years, three consecutive single-child generations means that for every hundred people originally there will be only 6.4 people in the third single-child generation. What is this? Utter extinction ...the older generations, like icefloes clustered on bridge pillars, are still here.” With the loss of the people and the manmade landscape, a way of life, a worldview regarding life and death as an organic unity, was lost to oblivion. Ormán Hungarians were not afraid of death. They awaited it, and even requested it in their sufferings. When he felt the end was near, a patient yearned for the earth: “the earth wants back its own.” They prepared for a long journey and new life. Taking the body of Christ, they offered their soul to God’s protection. The purpose of the rites of laying in state and burial was to aid the deceased on his journey and console 32
