Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)

Andrásfalvy Bertalan: Szőlőművelés és borkultúra Baranyában

létre Pécsett az első amerikai alanyfajta-telepet a Berlan­­dieri-Solanis-Rupestris fajtából és munkáját Szilágyi József folytatta, aki a városi vincellér iskolát is vezette 1898-tól 1911-ig. О hozta létre a Berlandieri és Riparia 157 Pécs nevű alanyfajtát, mellyel eredményesen ültette be a város meszes szőlőföldjeit. A talaj mésztartalmától függően más és más alanyfajta volt eredményesen ültet­hető, ezért a mésztartalom megállapítására is kidolgozott egy eljárást. A vincellér iskolában megtanították az olt­ványok készítését, a helyes talajelőkészítés fogásait, a peronoszpóra és lisztharmat elleni védekezés módszere­it. (Diófási L. 1996. 383; Kovács A. 1967. b.) Ehhez hasonlóan számos baranyai faluban is létesültek minta­kertek, ahol az erre kiképzett tanítók adták át tudásukat a gyermekeknek. Szükség volt erre nagyon, hiszen a szőlőpusztulás következtében igen sokan munka nélkül maradtak és tömeges kivándorlás indult meg Baranyá­ból is az Újvilágba. (Kovács A. 1967; Csorna Zs. 1995. 338.) A Borászati Lapok 1893-as híradása szerint a pécsváradi járás több községe követi a kitelepülő Tolna megyeieket, és tömegesen vándorolnak ki Szlavóniába, Amerikába. Hímesháza, Liptód, Püspökmárok, Püs­pöklak, Geresd, Maráza, Mogyoród lakóinak többsége befalazza, beszegezi házai ajtaját-ablakát és elindul. Ke­resetük nem lévén, adósságot halmoztak fel, a hitelezők pedig kiforgatták vagyonából a lakosság nagy részét. A szőlők kipusztulása így juttatta koldusbotra a szőlős­gazdákat. „A nyomor kivándorlásra készteti őket, mert kergeti őket az éhség, nincs érkezésük bevárni a helyes alany megválasztása kérdésének eldöntését". (Csorna Zs. 1995. 338.) A századfordulón gyorsan terjedtek el az említett beteg­ségekkel szemben ellenálló amerikai, úgynevezett direkt termő fajták. Elsősorban a Noa (Noah), az Izabella, az Otelló. Ezek terjedését nem támogatta a kormányzat, sőt akadályozni is igyekezett, hiszen átható mellékíze kis mennyiségben is érezhető volt a borban, amit így a ke­reskedelem nem vett át. Csak a történelmi borvidékeken sikerült terjedésüket megakadályozni, a kistermelők saját szükségletükre termelték, és nem idegenkedtek annak „vad” ízétől. Nem kellett oltványt készíteniük, permetez­ni sem kényszerültek, igaz, hogy különösen a noa szőlő szedése nehezebb volt, mert az érett fürtről lehullatta bo­gyóit, azon kívül igen erős, vastag héjjuk is volt. Végül az 1923. évi XIII. t.c. kizárta a direkt termőket a forga­lomból. (Diófási L. 1996. 383-394.) A legnagyobb hírre Teleki Zsigmond (1857-1910) villá­nyi szőlőbirtokos 1881 -ben Villányban alapított kísérle­ti alany és oltvány telepe tett szert. Az 6 BerlandieriX Ri­paria T/eleki/ 8B 58 alanyfajtája a szőlővidékek rekonstrukciójában a legjobbnak bizonyult. Munkáját fia Teleki Sándor folytatta (1890-1942). Egész Európába és a tengerentúlra is szállított oltványokat a tökéletesített BerlandieriX Riparia T.5.C néven. Oltványai több konti­nensen több millió hektáron terjedtek el, valódi világhír­nevet szerezve a magyar szőlészetnek. Teleki Andor és Teleki Sándor Közép-Európa legnagyobb alanyvessző és oltványtelepe 1931-ben 100 kh szőlőből, 100 kh ame­rikai oltványvessző-termő területből, 30 kh oltványisko­lából, valamint 250 kh kiegészítő gazdasági földterület­ből állt. 1912-ben a Schamburg Lippe uradalom Villányban is pezsgőgyárat alapított, ami 1929-ig állt fenn. Villány lett egész Dél-Magyarország legfontosabb borászati és kereskedelmi központja, ahol számos nagy borkereskedő telepedett le. (Schuth, Spitzer, Schwa­bach, Proksch stb.) (Diófási L. 1996. 383) Az ország elpusztult szőlőterületeinek rekonstrukciója az egész társadalom összefogásával és állami segítség­gel, valamint irányítással folyt. A szőlősgazdák kedvező áron jutottak oltványhoz. Borvidékenként meghatározott fajtákat szaporítottak. Kötelezték a gazdákat arra is, hogy az új telepítést forgatott földbe tegyék. Karókat kellett al­kalmazniuk és a szokásos ápolási munkákat időbeni el­végzésére kötelezték őket. Megtiltották a kopasz-met­szést, valamint azt, hogy a szőlősorok közt más termelvényeket ültessenek. Kitiltották a gyengén vagy rossz minőséget termő szőlőfajtákat. Lényegében az el­ső világháború kitöréséig helyreállt az ország szőlészete, a rekonstrukció befejezését a háború akadályozta meg. A két világháború közötti időben Pécsett a leghíresebb sző­lő a Székeskáptalan szentmiklósi birtoka volt, melyhez még a Püspökség Mária dűlőben fekvő szőlője is kap­csolódott, mintegy 600 méter hosszú pincejárattal. En­nek a vidéknek „zászlósbora” a cirfandli volt. Legfonto­sabb fajtái még: a pécsi Fehérburgundi és az Olaszrizling. Minden jelentős pécsi vállalkozó, iparos, köztisztviselő és kereskedő mindig azon volt, hogy sző­lőbirtokot is szerezzen, hogy nemcsak megélhetését, ha­nem rangját ne csak a pénztőke, hanem a szőlő tőkéje is biztosítsa és képviselje: ettől lett pécsi „tüké"-vé. (Diófá­si L. 1996. 383) Legjobb szőlőbirtokkal rendelkező csa­ládok ebben az időben: az Ott, Herbert, Gyenis, Johann, Grifaton és a Marton volt. Marton Dénes volt а II. világ­háború előtt az utolsó államilag kinevezett szőlészeti és borászati felügyelő, akit egyben szőlészeti szakíróként is ismertek. (Diófási L. 1996. 383.) Az 1930-as évek Baranyájának szőlő- és borgazdaságát a következő adatokkal jellemezhetjük: területén csak két történelmi borvidék maradt, a pécsi és a siklós-villányi. A megye 311 községe közül 269, tehát a községek 95 %-a foglalkozik szőlőműveléssel. Összesen 19.389 kh a szőlővel beültetett területe, ebből mintegy 17.000 kh he­gyi szőlő. Kétharmada amerikai alanyba oltott nemes szőlő, 15.352 kh Európai gyökéren is van 1.751 kh A direkttermő szőlők 2.247 kh-t foglalnak el, az összes szőlőterületnek csaknem 12 százalékát. Csemegeszőlő

Next

/
Oldalképek
Tartalom