Huszár Zoltán (szerk.): Kereszténység és államiság Baranyában (Pécs, 2000)

Andrásfalvy Bertalan: Szőlőművelés és borkultúra Baranyában

kevés van. 1933-ban az évi összes termés 112.054 hektoliter, az átlagtermés katasztrális holdanként 579 liter. Szín szerint: fehér 66 %, siller 29 %, vörös 4,5 %. Ekkor az átlag borár fehérnél 39 fillér, vörös boroknál 25 fillér volt. Járásonként: Baranyavári csonka járásban van Villány a híres vörösborral, melynek alapanyaga szinte kizárólag a nagy Burgundi. Kevés száraz fehér bort is termelnek. Itt van a Teleki-féle híres szőlőoltvány telep, Habsburg Frigyes és Montenuovo herceg neves pincegazdasága is. A Hegyháti járásban jellegtelen, túlnyomó részben amerikai direkt termőkből szűrnek csak házi használatra bort. Mohácsi járás: csak Mohács város határában terem jó bor, a járás többi részén amerikai direkt termő fajtákat találunk. Pécsi járás: pécsi Székeskáptalan, pécsi püspöki és a Littke-féle szőlő- és pincegazdaság a leghíresebb. Kővágótöttös, Kővágószőlős, Cserkút, Patacs, Mecsekszabolcs neves bortermő községek. Jó asztali borokat termő vidék a járás középső része. Déli részén már tért foglalnak az amerikai direkt termő szőlőfajták. Pécsváradi járás: „Jó minőségű asztali borokat termelnek Pécsvárad és vidékének szőlősgazdái". A járás többi részén terjednek a direkt termők. Siklósi járás: „Nagyharsány, Kisharsány, Siklós, Nagytótfalu, Villánykövesd, Gyűd mind neves, bortermő községek. Úgy fehér, mint színes borai részben finomabb pecsenyeborok, nagyobb részben jó minőségű asztali borok. .. Egészen délen fekvő drávamenti területek az amerikai direkt termő borok tipikus vidéke”. Szentlőrinci járás: „A Mecsek-hegység nyúlványai a pécsi járásból ide húzódnak át, a pécsi járással szomszédos egynéhány községtől eltekintve a járás bortermelése jellegtelen". A járás többi részén direkt termők vannak. Itt, a Szentlórinc feletti, Cserdi és Helesfa szőlészetéről külön is meg kell emlékeznünk. Egyrészt, mert Haas Mihály 1845. évi tudósítása külön kiemeli: „A fejérek (borok) közt legjelesebbek a szilvási, pécsi helyesfai... üszögi borok... A helyesfai fejér borról így tudósít Tesla plébános úr: A h. bor mind jósága, mind ereje és kellemetes édessége által kitűnő. Ha ezen bor három év alatt teljesen kifejlett és erejéből a nyersességet elvesztette, különös finom és gyengéd zamatja és illatja van. Kitűnő édességével leginkább megkedvelteti magát és vidám életerőt ad. Egy kis mesterséggel e borból igazi nektárt lehetne készíteni. És ha van e világon bor, melly 'dámák borának' nevezhető, bizonyosan a helyesfai az". Másrészt azért is, mert éppen a Nyugati Mecsekről ifj. Kodolányi János igen alapos néprajzi leírást adott, melyben részletesen foglalkozik a paraszti szőlészet és borászat kérdéseivel, (ifj. Kodolányi J. 1958. 147) Péccsel kapcsolatosan még meg kell jegyeznünk azt, hogy különösen a meredekebb részeken nem újították fel a szőlőt, hanem az egykori szőlőterületekre sokhelyütt őszibarackot telepítettek az I. világháború után. A pécsi őszibarack méltó versenytársa a budainak, ahol szintén az egykori szőlők helyét foglalta el ez a gyümölcsfa. (Kiss E. 1945. 17.)

A második világháború után a pécsi egyház szőlőit államosították. 1949-ben a székeskáptalani és a püspöki szőlőgazdaságból alakították ki a Szőlészeti és Borászati Kísérleti Telepet. Első igazgatója, Németh Márton 1952 és 1972 között 700 fajtából álló gyűjteményt hozott itt létre. 1977-ben a telepből lett a Dunántúli Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet, melyben 1995-re már 1120 szőlőfajtát gyűjtöttek össze. Az 1945-ös földreform során 27.000 hektár szőlőt osztottak fel kistermelőknek. A villányi Teleki-féle szőlészeti telepet és a Montenuovo, valamint az Albrecht uradalom szőlészetét is államosították és létrehozták a Szőlészeti és Borászati Szakiskolát és Szőlőoltvány Termelő Állami Gazdaságot. Az ú.n. szocialista nagyüzemek létrehozása (TSZ, ÁG) során 4700 ha szőlő pusztult ki. A szőlőkultúra további romlását először azzal akarták megakadályozni, hogy 1957-ben eltörölték a kötelező borbeszolgáltatást. 1961-65-ben meghirdette a kormány a magyar szőlővidékek második rekonstrukcióját, a legújabb termelői módszerek alkalmazásával. így például megnövelték a nagyüzemekben a sortávolságot 2,4-3,5 méterre, hogy lehetővé tegyék nagyteljesítményű talajművelő gépek és permetező szerkezetek mozgását a szőlőben. Bevezették a magas, vagyis kordonos művelést és a kistermelőket is erre az útra biztatták. A szőlők felújításához, telepítéséhez állami támogatást adtak a nagyüzemeknek. 1961-65 között ez a költségek 70 %-át is elérhette, 1969-től 50 % lett, 1971-től tovább csökkent és függött a telepítendő terület adottságaitól is a támogatás mértéke. 1973-tól a 10 %-os lejtésfoknál nagyobb lejtésű területek kiemelt támogatást kaptak. Ugyanis éppen a gépi művelés lehetővé tétele miatt a szőlők „lecsúsztak” a hegyekről a síkokra, a meredek oldalakat felhagyták. A síkabb részeken, ahol azelőtt szőlőt nem is műveltek, telepítettek kordonos szőlőt. Ezek a szőlők jobb talajon és jobb vízellátás következtében lényegesen többet teremtek, mint a hegyi szőlők, de sokkal rosszabb minőséget. A KGST-n belül, s főleg a Szovjetunió felé szinte korlátlan volt a magyar borok kivitele, de ezzel a minőséggel Nyugatra jóformán semmit sem lehetett eladni. 1980 után akadozni kezdett a magyar borok keleti exportja is, majd 1989-90-ben teljesen össze is omlott. Borászatunk csak 1997-re tért magához és érte el az egy millió literes exportot, de már nem a tömegborokkal, hanem főként a kistermelők minőségi borával. Ebben a minőségi borexportban éppen a villányi borvidék kapott vezető szerepet. (Diófási L. 1996. 383-394.)

Napjainkra óriási változáson ment keresztül a megye szőlőművelése. A szőlővel beültetett terület mára a múlt század közepén beültetett területnek mintegy egy tizedére csökkent. A szőlőtövek száma még nagyobb mértékben fogyott, mert a széles sortávolság esetén egy ha területen 2,3-3,300 tőke fér el, a régi művelésben ugyanezen a területen 12.000 tőke kapott helyet. Igaz, a