Ecsedy István - Kemenczei Tibor - Kovács Tibor: A bronzkor kincsei Magyarországon Időszaki kiállítás katalógusa (Pécs, 1995)

A magyarországi bronzkor fémművessége - Késő bronzkori műhelyek: a kézművesség központjai (Kemenczei T.)

tak, a többi 135 lelet az egykorú telepeken kívül került elő. A lelőhelyek földrajzi elhelyezkedése nem mutatja azt, hogy azok valamilyen kereskedelmi útvonal mellett helyezkednének el. Nem valószínű tehát, hogy a bronztárgyakat kereskedők rejtették volna el. Inkább arra lehet gondolni, hogy a tárgyak elásásának helyét a tulajdonosaik vallási elképzeléseinek megfelelően választották ki. A késő bronzkor különböző szakaszaiból származó bronzkincsek mennyisége nem egyforma a Duna-Tisza vidék különböző tájegységein. A Kr.e. 11. századból és a 10. század elejéről mindenhonnan szinte azonos arányban maradtak fenn ilyen leletek, azonban a 10. század második feléből és a 9. századból a Dunától nyugatra csak 10 bronzkincs került elő. Az ugyanilyen korú Tisza-vidéki leletek száma viszont ennél jóval nagyobb, összesen 67. Ennek a különbségnek az oka nem az lehetett, hogy a dunántúli bronzipar termelése csökkent, hiszen akkor ott a Velem-szentvidi és a sághegyi telepeken a bronzfeldolgozás kétségtelenül magas szinten állt. Ezért inkább arra lehet gondolni, hogy a Tisza-vidéki és a dunántúli lakosság vallási szokásaiban történhetett ebben a korban változás. A Dunántúlon nagy gazdasági, kézműves központok alakultak ki, s azok válhattak az áldozati, fogadalmi szertartások színhelyeivé. Ilyen kultikus események emlékei a velemi Szentvid-hegyen és a Sághegyen talált öt-öt kincslelet. A leletanyag bizonysága szerint ezeken a településeken folyamatos, zavartalan volt az élet az egész késő bronzkor alatt, így a kincsleleteket nem ellenséges támadás miatt rejtették el. A Tisza-vidéken nagy települési központok nem jöttek létre, s így az ottani lakosság hiedelemvilágában sem történt ilyen változás, az áldozati, fogadalmi tárgyakat továbbra is a telepektől távolabbi helyeken helyezték el a földbe. A Kr.e. 8. században, a vasfeldolgozás elterjedése idején a bronzipar jelentősége csökkent. Az ebből a korból fennmaradt bronz- és aranykincsek ugyanúgy, mint a korábbi Tisza-vidéki leletek, olyan helyeken kerültek elő, amelyek akkor nem voltak lakottak. Ez a tény azt bizonyítja, hogy ebben a korban elhalt az a szokás, amelyet követve korábban a települési központok területén ástak el értékes fémtárgyakat. Az új típusú, lószerszámozathoz tartozó zabiákat, szíj elosztókat ugyanazzal a szándékkal helyezhették a földbe, mint az előző időszakban a fegyvereket és edényeket, azaz azok kiemelkedő személyek, férfiak áldozati, fogadalmi ajándékai voltak. A korai vaskor elejéről származó kincsek többsége a Tisza-vidéken és a Duna nyugati partsávjában került elő. A nyugat-dunántúli urnamezős kultúra népének területéről csak egy ilyen korú leletet ismerünk, amelynek CelldömölkNagyság a lelőhelye. Ezután csaknem kétszáz évig a Dunántúlon lakó népcsoportok nem helyeztek a földbe vagy a vízbe áldozati, fogadalmi tárgyakat. A Kr.e. 6. század végéről származó, ékszerekből álló három lelet feltehetőleg halotti kincs volt (Kisravazd, Regöly, Magyarkeresztes). Még egy további kincslelet ismeretes ebből az időszakból, amely 15 bronzedényből áll. Ezt Regölyön, mocsaras talajban találták meg, így nem kizárt, hogy vízi áldozat emléke lehet. A különböző tájegységekről származó késői bronzkori, kora vaskori kincsleletek mennyisége, a bennük lévő tárgyak különbözősége egyrészt az elrejtőik val-