Ecsedy István - Kemenczei Tibor - Kovács Tibor: A bronzkor kincsei Magyarországon Időszaki kiállítás katalógusa (Pécs, 1995)

A magyarországi bronzkor fémművessége - Bronzművesek, harcosok, kincsleletek (Kovács T.)-

II 20. kép: A vatyai kultúra erődített telepeinek alaprajza. í. Sárbogárd-Bolondvár, 2. Pákozd-Vár. volt az aranylemezzel díszített pártában, teljes kerámia-készlettel elhantolt nő sírja. Egy esetben pedig a hasonlóan „gazdag" sírok közül két, arany hajkarikákkal eltemetett gyermekváz került elő. A temető sok más sírcsoportját ugyanakkor csak a szerényebb módon eltemetettek sírjai alkották. A szóban forgó és néhány más egykorú temető vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy a középső bronzkori népesség kiscsaládi sírcsoportok szerint elrendezett nemzetségi temetőkben temette el halottait, ahol az „arisztokrácia" nem külön temetőkben, hanem a köznéppel együtt (tehát vérségi alapon összetartozó társadalmi egységek szerint) temetkezett, bár erre még igen kevés antropológiai bizonyíték áll rendelkezésre. Ebből viszont arra lehet következtetni, hogy a gazdasági fejlődésből következő társadalmi rétegződés (iparosok, különösen a fémművesek, s a kereskedők számának és jelentőségének növekedése az ún. teli-kultúrákon belül) még nem bontotta meg a nemzetségi társadalom sok évszázados belső rendjét. Inkább a nemzetségi arisztokrácia szerepének kiszélesedéséről beszélhetünk, különösen az erdélyi és a Tisza-vidéki középső bronzkori kultúrák esetében, ahol a gazdasági prosperitást biztosító kereskedelem (a Balkán és a Pontus-vidék felé), és a közvetítő kereskedelem (a Kárpát-medencén belül) ellenőrzését és jelentős hasznát a vezetőréteg tartotta kezében. A valódi kérdés most már csupán az, hogy az ezekhez tartozók kezében halmozódtak-e fel azok a bronz- és aranytárgyak alkotta együttesek, amelyeket mi kincsnek nevezünk. S ha igen, miért kerültek földbe? Vagy netán valamely közösség összegyűjtött közös értékeiről van szó, amit áldozatként ajánlottak fel elképzelt isteneiknek a terméshozam növeke-