Várkonyi György (szerk.): Uralkodók, szentek és amatőrök. 18. századi portré-miniatűrök a Habsburg-Lotharingiai házból - A Janus Pannonius Múzeum művészeti kiadványai (Pécs, 1999)
század ruháinak stílusát idézi. A feje fölött lebegő angyalok között világító égi fény is az angyali üdvözletre utal. Feltűnő viszont az a formai részletegyezés, ahogyan a hercegnő arcát pontosan ugyanabban a beállításban ábrázolta, mint a kettős arcképen (11. sz. kép). Saját rajzának részletmásolata tehát az arc. Azt csak feltételezni lehet, hogy az Angyali üdvözlet Máriája láthatóan már csiszoltabb, fejlettebb festői tudás birtokában készült, így az tűnik későbbinek. 13. Mária Krisztina hercegnő (1742-1798) Windischgrätz hercegnő képmása tájban, 1770 körül akvarell, pergamen, 140x109 mm Mária Krisztina hercegnő talán legszínvonalasabb művének tekinthetjük ezt a finom arcképet. A félalakos portré kitűnően komponált. A háttérben lévő táj tónusai, színei, a festék felhordásának festői jellege, letétele a pergamen felületére jól szolgálja a hölgy arcának és ruházatának inkább grafikus, majdnem monokróm karakterét. A részletformák, mint a drapéria redők és a kezek meglehetősen kemények és nem pontosan megoldottak, de a kedves, érzelemgazdag arckifejezés megragadása hatásos arcképpé avatja ezt a miniatűrt. A portré stílusa leginkább a Meytensnél tanult Johann Georg Weikert portréfestő művészetére emlékeztet. Elképzelhető, hogy Mária Krisztina látott Weikert műveket (éppen egy általunk nem ismert darabot, mit másolhatott), esetleg a festő udvarnál töltött évei alatt 1766 és 68 között taníthatta is őt a festés fortélyaira. 14. Mária Krisztina hercegnő (1742-1798) Mária Terézia, mint özvegy, 1770 körül akvarell, pergamen, 112x71mm hátoldalon francia nyelvű utólagos felirat 1780-ból Az 1765-ben elhunyt I. Ferenc császár halála után az udvari festészet témaválasztásaiban is tükrözni, sőt hirdetni szándékozott a császárnő özvegyi bánatát. Érdekes módon ez éppen egy mosolygós arcképpel sikerült leginkább. Joseph Ducreux 1769-ben Mária Teréziáról készített arcképén kizárólag a gyászruha hirdeti a bánatot, mert a császárnő kissé pufók, jókedélyű hölgy benyomását kelti.1 Ez a kép szolgált mintául leánya, Mária Krisztina számára is miniatűrje készítésénél. Feltűnő azonban az a segédletként használt megol-lyrischen und etwas schüchternen Stil der Maria Christine. Die Miniatur ist ein bildliches Dokument der zwischen den beiden Herzoginnen bestehenden gefühlsmäßigen und intellektuellen Zuneigung, wobei es von deren Tiefe kaum Informationen mitteilt. 12. Herzogin Maria Christine (1742-1798) Herzogin Isabella (1741-1763) als Maria des Englischen Grasses, 1762 Aquarell, Pergament, 128x64 mm Rückseitige Inschrift “Isabella ihr frau der kau ....Schwägerin” Das Bild wude früher als Darstellung der Hl. Magdalena gedeutet. Herzogin Isabella erscheint auf dem Bild als Maria des Englischen Grasses. In Kenntnis des tragischen Lebens von Isabella ist es auch angemessener, sie in der Rolle einer Heiligen darzustellen, die an die Himmlischen betet und von dort her über die Empfängnis erfährt. Im Laufe ihrer dreijährigen Ehe hatte sie drei Frügeburte, sie gebar zwei lebende Kinder. Der üblichen Ikonographie von Maria nach kniet sie am Betpult und verrichtet, ein heiliges Buch lesend, ihr Gebet. Ihre Kleidung ist etwas stilisiert, es beschwört den Stil der Kleider einer imaginären Vergangenheit, vielleicht den des 17. Jahrhunderts herauf. Auffallend ist jedoch die formale Detailübereinstimmung, indem das Gesicht der Herzogin genau in der Einstellung dargestellt wird wie auf dem Doppelporträt (Bild Nr. 11). Das Gesicht wird eine Teilkopie ihrer eigenen Zeichnung sein. Die Maria des Englischen Grasses ist sichtlich bereits im Besitz einer feineren, mehr entwickelten Malkenntnis entstanden, daher läßt sich allerdings nur annehmen, daß es später entstanden sein durfte. 13. Herzogin Maria Christine (1742-1798) Bildnis von Herzogin Windischgrätz in der Landschaft, um 1770 Aquarell, Pergament, 140x109 mm Dieses feine Porträt kann vielleicht als das niveauvollste Werk der Herzogin Maria Christine betrachtet werden. Die Komposition des Porträts mit halber Gestalt ist exzellent. Dem mehr graphischen, fast monokromen Charakter des Gesichts und der Kleidung der Dame dienen in positivem Sinne Tönung und Farben der Landschaft im Hintergrund, die malerische Art der Auftragung des Farbstoffs und die Anbringung auf das Pergament. Die Detailformen wie die Falten der Draperie und die Hände sind ziemlich hart und nicht genau getroffen, doch das Einfangen des freundlichen, gefühlsvollen Gesichtsausdruckes macht diese Miniatur zu einem wirkungsvollen Bildnis. Der Stil des Porträts erinnert am meisten an die Porträtmalkunst von Johann Georg Weikert, der bei Meytens
